Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.
I. Fejezet
33 A testileg beteg elnök, orvosi tilalom daczára is, megjelent, Hogy kiöntse szive fájdalmát, elzengje hattyúdalát A meghalt Lutherről szólhatott mint élőről lelkesen, az — élő gyámintézetről azonban már csak mint haldoklóról emlékezhetett meg fájdalmasan. Pedig fiatal is szép volt különben. Lelkes bajnokok sorakoztak e nagy eszme körűi. Ele venitették, mert tudták, hogy ez lesz a közegyház, ifjitó, gyógyító, fentartó életeleme. Hitték, hogy azok, kiknek ismernie kellett a közegyház életsorait, tudniok kellett volna hol fáj és mi az orvosság; érezniök kellett volna a közegyház sziveverését ép ugy mint a beteg részek fájdalmát; hogy azok, kiknek e nagy mozgalom élére mint egy embernek kellett volna állaniok: felelevenednek, ha egyébre nem, a kötelesség szavára mindenesetre. S e hitükben ők megszégyenültek. A fővezér már lemondott a reményről. Egy férfiú állott már csak a gáton, merész lélekkel és lángerővel még mindig a közöny özönével, előítéletek hullámaival szemben; — egy férfiú hitt még a gyámintézet létrehozásában s e férfiú volt a gyámintézetnek, a következő időszak is mutatta, nagymestere Székács. A központi bizottmány jelzett utolsó üléséről ezeket találjuk megirva. 4 7) Gyámintézeti középponti gyűlés. Miután febr. 15-én vasárnapon Luther három százados halál napját egyházilag a templomban megültük volna, kellemesen lepeténk meg Szirmay A, septemvir őméltóságának febr. 18-án elnöksége alatt tartandó középponti gyámintézeti gyűlésre történt meghívása által. Ezúttal ugyancsak számosan gyűltünk össze. Ideiglenes elnök ő méltósága előre bocsátván, miként öt hónapig tartó súlyos betegsége miatt a gyámintézet fölötti tanácskozásban részt nem vehetvén, ezúttal orvosi tilalom ellenére is meg nem állhatá, »hogy a mai nevezetes napon, melyen azelőtt 300 évvel a világ egyik fő hőse, s hitvallásunk oktatója testben lenni megszűnt, de kinek lelke maiglan is működik közöttünk, a gyülekezetben meg ne jelenjen. S aztán igy folytatá: Szabadjon nekem Luthernek csak egy, de közelismerés szerint legfőbb érdemét kiemelni, mely hősünk iránt lehetetlen, hogy bármely vallású felvilágosodott lelkes világ polgárát a legőszintébb tiszteletre és hálára ne ragadja. Ertem azon rendithetlen állhatatosságot, melyet a hatalmaskodás, — zsarnokság — balitéletek s nehéz nyomattatásokkal bélyegezett XVI-ik században, el nem borzadva a hasonló merényekért már előtte kinos halállal kivégeztettek példájától, az emberi észnek századokon 4 7) Pr. E. L. 1846. év 9. sz. 204-207. lapján. 3
