Zelenka Pál: Emléklapok a Miskolczi Ág. Hitv. Ev. Anyaszentegyház évszázados életkönyvéből (Miskolc, 1888)
HATODIK LAP. AZ ÖNMAGÁT KORMÁNYZÓ EGYHÁZ
magyar bank helybeli telepének censora. Az iparsegélyző, most hitelintézetnek, később a takarékegyletnek egyik alapitója, utóbbi igazgatóságának tagja. A daláregyleL pénztárnoka. Városi képviselő. Kitűnő iparos. Értelmes, müveit polgár. Lelkes egyháztag. Leghűebb ragaszkodás, odaengedő készség, sokat áldozni tudás, dicsérő tényeivel munkál egyháza javán. 1863—1871-ig ápoldai gondnok, 1861-től egyháztanácsnok, 1868-ban egy nevére szóló alapítványt tett 5 frttal s azt időközi adományaival s azok kamataival 1880-ig 100 frtra felszaporitván, ezen tőke kamatai azóta felében a tőkét gyarapítják, felében a közszükségrletekre fordíttatnak. 1883-ban a százados ünnep emlékére, a felügyelő jó példáját készséggel követve, egyházi illetékét 200 frttal megváltotta. 1871. óta gondnok. Elismerés neki ! Egyháztanács. Az egyháztanács mindjárt második közgyűlésében belátta, (l 783. deczemb. 9.) hogy a határozó testület nem lehet egyszersmind végrehajtó testület is. Ép ezért nemzetiségekre és a leányegyházakra való tekintettel, megalakitá az első presbyteriumot (23-ik lap) a nélkül, hogy hatáskörét, viszonyát a közgyűléshez megállapította volna. 1804-ben újra alakíttatott ugyancsak 26 taggal. Később, nevezetesen 1867-ig határozott szám, választási mód és idő nélkül az jött gyakorlatba, hogy az egyház iránt melegebben érdeklődők közgyűlésben megjelenve, felkiáltással megválasztattak s ezen tisztüket holtukig, vagy elköltözésükig viselék. 1867-ben történt első szervezkedés behozta a 3 éves választást, a presbyterekre is. a mint azt előbb 1832-ben a tisztviselőkre nézve gyakorlatba hozta. Az eddig működött 45 presbyter leköszönt 1868. január 26-ikán s titkos szavazattal megválasztattak : Bibza Dániel, Kraudy József, Fűrész Pál, Leszih Barna. Mayer Rezső, Marko Pál, Lichtenstein József, Radvány István, Markusovszky János, Röck István, Fischer Sámuel, Moesz Ede, Zaltzer János. Schneider Mihály, Lamos József, Kmetty Mihály, Marusák Pál, Füleky József, Roxer Lajos, Wozáry Dániel, Rusinszky István, Alberth Ede, Haniszko János. 1871-ben történt uj presbyter választás alkalmával az egyház érdemes veteránjai közül tiszteletbeli tanácsnokokul megválasztattak: Moesz* Ede. Polgár Mátyás, Adriányi János, Fűrész Pál, Hillo Márton, Jesze István, Kraudy József. Saltzer János. Schneider Mihály és Wozáry Dániel. Azóta már csak 2 ilyen tiszteletbeli egyháztanácsnok maradt életben, u. m. Hillo Márton és Schneider Mihály.