Zelenka Pál: Emléklapok a Miskolczi Ág. Hitv. Ev. Anyaszentegyház évszázados életkönyvéből (Miskolc, 1888)

HATODIK LAP. AZ ÖNMAGÁT KORMÁNYZÓ EGYHÁZ

i874"b e n megállapított egyházi rendezetben az egyháztanács tagjainak száma meghatároztatott, jog és hatásköre körvonaloztatott. Elnöksége a felügyelő és a lelkész. Hivatalból tagjai: a gymnásiumi és diósgyőri felügyelők, isko­laszéki elnök, gondnok, másodgondnok, ügyész, jegyzők, pénztár­nokok, gymn. és elemi iskolai igazgatók. Választott tagjai : 30 tag. 1883-ban a százados jubileum emlékére de különben is az egy­ház vidéki nagy köréből 6 egyháztanácsnok választatott. Az egyházi rendezet szerint : 1. A tanács tagjai 6 évre akként választatnak, hogy azok fele (15) az első 3 év leteltével sorshúzás utján, másik fele (15) pedig a második 3 év leteltével sorrendben kilép. A kilépők újra választhatók. 2. Egyháztanácsi ülést az elnökség hív össze. Határozatai a je­lenlevők szótöbbségével hozatnak. Szavazatok egyenlősége esetében a tisztben idősb elnök szava dönt. Ülései nyilvánosak. Öt tag kíván­ságára és személyekre vonatkozó ügyekben titkos a szavazás. 3. A megválasztott tanácsnokok a választó követő első közgyű­lésen esküt tesznek. Tanácsgyűlésekben félévig meg nem jelent egy­háztanácsnokoknak, mint önkényt kilépetteknek helye új választás által töltetik be. 4. Az időközben, elmaradás, leköszönés, elköltözés, vagy el­halás által megüresedett helyek a legközelebbi választó közgyű­lésig az egyháztanács által titkos szavazattal töltetnek be ideiglenesen. 5. Az egyházta nács négy szakbizottságra oszlik : a) Gymnásiális tanács (150. lap) b) Iskolai szék (144. lap) c) Pénzügyi bizottság helyére • 883-ban gazdasági választmány alakíttatott, melynek jog- és hatásköre alább, (az önmagát fenntartó egyház fejezete alatt) íratott körül. d) Fegyelmi bizottság, mely az egyház tisztviselői, ezek és egyháztagok közt és viszont felmerült vitás kérdések, pana­szok és bajok tárgyában békebíróság gyanánt közreműködik. Jelen­tését mindenkor a tanácshoz beadja. 6. Egyháztanács jogai és teendői : hármas jelölés minden bel és kültisztségre : a meghivó leveleknek kiadása és elküldése; az egyházi és polgári hatóságok intézményei felett való in­tézkedés ;

Next

/
Thumbnails
Contents