Breznyik János: A Selmecbányai Ágost. Hitv. Evang. Egyház és lyceum története 17–19. sz. (Selmecbánya, 1889)

Ötödik fejezet - Egyházi viszonyok 1600–1673-ig - A német templomnak erőhatalommal való lefoglalása - A kárpátaljai 13 megyének nemessége Hont megyét közbenjárásra szólítja fel a selmeciek vallásos sérelmeik ügyében, ennek magyar válasza - A selmeciek lázongása a német templom lefoglalása miatt: a Zrinyi Péter és Rákócy Ferenc-féle támadás gyászos következményei Selmecen

lázongó népséggel. A kamaraudvariak védállapotba helyezték magukat, elzárták s elreteszelték a kaput s bejáratokat és titkon megüzenték a tanácsnak, vessen már valahára \ éget a zenebonának, mert majd a város előkelöbbjei fogják megsínyleni s keserülni. Erre a tanács Koch Mihályt s a főbbeket elé hivatá s Istenre kéré, csillapítsák le a népet s bírják szétoszlásra. De a felbőszült nép semmiképen sem akart szétoszlani. A városháza is őrizet alatt tartatott, úgy hogy senki sem mehetett le. Az alkudozás egész nap tartott, de hasztalan. A nép nem tágított, nem engedte magát elutasíttatni, egész éjjel helyt állott, fegyverben. készen támadásra. Ugyanazon éjszaka egy pincéből az öreg Zuckerbäcker Tóbiás háza mellől (a Fl.emming-féle ház egykor Zacharides Györgyé volt, vájjon ezt érti-e?) aknát kezdtek vájni a kórházi templom felé azon szándékkal, hogy az ott elzárkózott kelletlen vendégeket, mielőtt észrevennék, légbe röpítik. Pünkösd előtti szombaton a nép még nyugtalanabb volt, iszonyúan kezdett kiabálni, úgy hogy a lég is messzire viszliangzott, a föld s ég összeomlani s az itélt napja látszott közeledni. Erre a tanácsbeliek ismét rémülten futának a városházára, oda hivaták a lelkészeket is s tanakodtak, mit kelljen ez ügyben tenni. A felbőszült nép ezalatt folyton zajongott s alig várliatá be a tanakodás eredményét. 9 órakor a lelkész urak Mgr. Windisch János, főpap (Hauptpfarrer), Titius Godofréd, archidiaconus (Erzpriester), Hofstädter Ádám János, német káplán (deutscher Prediger) és Pilárik Illés, tót lelkész (windischer Pfarrer) a felső templomba mentek s előbb a sekrestyében egymással beszélének, aztán a főparancsnokokat és századosokat (Obersten- und Hauptleute i behivatták. Az egyliázfi engem is bebocsátott. A lelkész urak csak hamar az oltár elé állának, Windisch úr németül kezde szólni s biztatni a népet, hogy a kórházi templom neki vissza fog adatni, csak álljon el mostani szándékától s magát még rö-