Breznyik János: A Selmecbányai Ágost. Hitv. Evang. Egyház és lyceum története 17–19. sz. (Selmecbánya, 1889)
Tizedik fejezet - Egyházi viszonyok 1790–1889 - Tót lelkész: dr. Szeberinyi János, Superintendenssé lesz. A hevériskolát alapítja. A pozsonyi törvényszék által halálra ítéltetik, de kegyelmet nyer
nyelvben kevésbbé volt jártas, a viszony a két lelkész közt felbomlott. Winterlich kizárólag a német egyházat szolgálta, Stamminger pedig a tótot. Ugyan az történt utódaik alatt is. amazt 1824-ben történt halála után S t e r z e 1 Mihály váltotta fel s németek lelkésze lett, ide Nagyszombatból, hivatván (szül. Modorban, tanult ugyanott, Pozsonyban és Jénában — a tótoké pedig Stammingernek (1818. nov.) kimultával id. dr. Szeberényi János, ki itteni állomását 1819. ápr. 2-én foglalta el. Ez is egyike lévén azon „Nagy papok w-nak kiknek életrajza több szerzőtől szerkesztve 1878-ban látott napvilágot, üdvös munkálkodását s az egyház és haza körül szerzett érdemeit ott tudós fia, dr. Szeberényi Gusztáv, jelenleg bányakerül, püspök remek tollal tüntette fel, miért is a t. olvasót e jeles munkára utasitva, hogy róla is mondjunk valamit, csak következőket emiitünk. Született Nagyfalun, Árvamegyében 1780. jan. 1-én szegény, de jámbor főldmivelő szüléktől, kik neveltetésére nem sokat áldozhattak. Gyermek s ifjú korában, egész tanpályáján nagy nyomorral kellett küzdenie, de ez nem esiiggeszté, csak edzé lelkét s mind nagyobb szorgalomra sarkallá s ösztönzé. Tanult Isztebnén. Rozsnyón (itt egy évig, a magyar nyelvet kivánva megtanulni, de a tanár az első órában — mit tőle magától hallottunk, — irgalmatlanul megverte, mivel a Kistükörből feladott leckét, melyből egy szót sem értett, meg nem tanulta, s azontúl minden kedvet veszitett a magvar nyelv tanulásához, csak annyit tanult, mennyi a városban rá ragadt Eperjesen, Pozsonyban, mely utóbbi helyen a theologiát végezvén, egy évi nevelősködése után Jénába ment, hol kölcsön vett pénzen — másfél évet töltött. Vissza térte után ismét nevelői állomást fogadott el Pozsonyban egy polgári házban, mig alkalom nyilik, mire vágyott és készült, egy tanári állomás elnyerésére. De nem nyilt. 1807-