Breznyik János: A Selmecbányai Ágost. Hitv. Evang. Egyház és lyceum története 17–19. sz. (Selmecbánya, 1889)

Kilencedik fejezet - Iskolai viszonyok 1682–1790 - Severini János, nehány adat gyermek- s ifjukorából. Az általa kiadott könyvek jegyzéke. Az 1764-iki évi „Series lectionum”. Severini megnyitja a primát, a csonka gymnasiumot ismét teljessé teszi. Az 1784-ik évi tanterv. Tanulók száma. Severini collegái

betegeskedő anyósát, Fábry Sámuel banki lelkész, ki a fiúban szép lelki tehetségeket ismert fel, őt arra birta, hogy a már 20 éves legényt akarata ellenére is magával vigye s tanulmányai folytatására valamely iskolába küldje. Kis Zellőre vitte (Nógrád m.) Farkas Andráshoz, ki iskolájában több nemes fiút tanított és nevelt, mint Gedeyeket, Okolicsányiakat, Pronayakat. Ez a már korosb uj deákot annál szivesebben fogadta, mert növendékeinél felügyelőül s útmutatása mellett tanításban segédül is használhatta. Itt, mint később maga is bevallá, megnyílt az esze, s oly tanulás vágy, oly olthatatlan tudományszomj támadt benne, mely folyton össztönzé ismereteinek gyarapítására. De helyzete anyagilag is javult , a mennyiben Farkas nemcsak ingyen tartá el, hanem a szülék is kellően jutalmazták az ügyes instructor fáradozását és gondos felügyelését. Megtanulván, mit Zellőn tanúihatott, Farkas javalatára, kinek tanácsát később is gyakran kikérte, előbb Besztercebányára ment, hol Wcigel János vezette az akkor jó hírben állott gymnásiumot, s aztán Sopronyba, hol a hírneves Hajnóci Dániel tanított, kinek vezetése alatt bolesészeten s hittudományon kivtil különösen a classions latinságban tett nagy előmenetelt, de kellő gyámolításban nem részesülvén*) azon remény fejében, hogy anyagi helyzetén segít, Pozsonyba költözött, hol Beer Frigyes igazgató a 26 éves ifjút készséggel fogadta s a nála lakó Szerdahelyi Sándor mellett nevelőül alkalmazta. Már Sopronyban írt egy értekezést : De anima b r u t o rum, Pozsonyban pedig „Animadversiones in H e i n e c c i i Fundamenta s t i 1 i cultioris 1 a *) Sopronyban sokat éhezhetett Nyomorában itt irta e verseket : Jamque per adversas agitur mea Musa procellus, Sorte nec ulla mea tristior esse potest. Xon mihi sunt vires, nec qui color esse solebat, Vix habco toniiem, quae tegat ossa, eutern.