Magyar Győző: Wimmer Gottlieb Ágost, felsőlövő nagy papja (Budapest, 1910)

II. Káplánkodása, majd első papsága Felsőlövőn

19 Lehetetlen elismeréssel nem adózni iránta továbbá azért a szintén tettekben nyilvánuló meleg emberbaráti szere­tetért, mely nagy szivét eltöltötte a gondjaira bízott sze­gény nép iránt. Mint az Úr szerint való jó pásztor, kész életét adni juhaiért s nem volt munka, szolgálat, mit érettük sajnált volna: mondhatni éjjel-nappal minden ügyükben-bajukban rendelkezésükre állott. De legjobban érezhették persze ennek a meleg szívnek dobogását azok, akik legközelebb állottak hozzá, forrón szeretett neje és gyermekei Felemelő benne erkölcsi bátorsága, egyenes, határozott, erélyes természete Nem volt hata­lom a földön, amely őt meggyőződésétől el tudta volna tántorítani, nem volt az a kincshalom, amiért ő ideál­jairól lemondott volna. Kemény ember volt, ki mint a büszke tölgy, törhetett, de hajolni nem tudott. S itt ahhoz a ponthoz érünk jellemében, ahol annak gyengéje kezdődik. Erélye sokszor a makacsság, kímé­letlenség és zsarnokiasság túlzásait öltötte fel. Jelleme a világtörténet nagyságai közül Kálvinéhoz áll legköze­lebb, akivel —- mint látni fogjuk — életkörülményei is sok hasonlatosságot mutatnak. Amilyen szerepet játszott a nagy svájci reformátor Genf történetében, épp olyat töltött be Wimmer Felsőlövőében. Mindkettő egyrészt apja. másrészt zsarnoka volt községének. Meggyőződése igazságától mindkettő annyira át volt hatva, hogy más meggyőződést tisztelni nem tudott s kíméletlen szigorú­sággal követelt engedelmességet. Ebből aztán sok össze­ütközése származott Wimmernek. A nép tiai rendesen ragaszkodnak a régihez, nehezen tágítanak tőle, s ha éppen erőszakolják is az újat, többnyire makacsul ellen­állnak. így volt ez eleinte Lövőn is s kemény ellenzék alakult az ifjú pap heves újításai ellen. 9*

Next

/
Thumbnails
Contents