Magyar Győző: Wimmer Gottlieb Ágost, felsőlövő nagy papja (Budapest, 1910)

I. Gyermekkor és diákévek

8 mely attól fosztotta meg, kit lehetetlen pótolni a földön, az édesanyától. Reá nézve annál nagyobb volt a veszteség, mert még rokona sem akadt, aki. gondjaiba vette volna. Egészen egyedül állott a nagy világvárosban a százezrek között. A bánat és nélkülözés beteggé tették. Ideglázba esett és kórházba került. De Isten kegyelme vele volt és felgyógyult. Kikerülve a kórházból, szolgálatba kellett állnia. Nehéz napok virradtak a szegény, gyönge fiúra. Durva mesterembereknél ette a panaszos kenyeret s bizonybizony több jutott neki a verésből, mint az ételből. Pedig a tehetséges gyermek több akart lenni, mint mesterember. Nem felejtette el anyja intését s valami belső hang egyre azt súgta: légy pap. A vágy mind erősebben sarkalta, úgyhogy végre már nem tudott ellenállni neki. Mint később írta, már ekkor is Istenbe vetette bizodalmát s ki Istenben bízik, nem csalatkozik. Megemlékezett róla, hogy zsenge gyermekkorában — talán négy éves lehetett — szülei magukkal vitték egyszer Magyarországba és Selmecbányán tartózkodtak valami rokonuknál. Elhatározta, hogy szabadul gyűlölt környezetétől és elmegy Selmecbányára tanulni. 1804-ben 12 éves korában nekivágott a nagyvilágnak, hogy felkeresse rokonát. íme a későbbi akaraterő első nyoma. Pedig mikorra elhatározása megérlelődött benne, már jobb dolga volt. Valami Hauke nevű mesterhez jutott, aki szinte családtagnak tekintette az árvát s fiai is jó barátságban éltek vele. De hiába, a benne szunnyadó hivatásérzet nem hagyta nyugodni. A műhelyből az iskolába vágyott. Tervét ki is vitte. Egy vasárnapi napon engedélyt