Farkas Mihály: A v. palotai ágost. hitv. evang. gyülekezet emlék–könyve. Pápa, 1881.

II. Egyházi beszéd

— 21 — fegyverrel üz s keres halálra, — ide menekül; ennek ajtajánál a magasra emelt fegyver, mit a boszu lihegve vilt ntánna, kiesik a gyilkos kézből. Mert: „Epité az ő templomát az Ur, mint egy várat," — mint várát a felebaráti szeretetnek, hol lecsillapul a feltámadt hang, kihűl a boszu égő heve s elnémul a sötét átok a reszkető ajkon. Egy tekintet a Golgatha "keresztjére, melyről oly magaszlosan hangzott le egykor a megbocsátó szeretetnek szelid békehangja, -- és a haragvó szenvedély lángja csillapul! — vKünn a nagy világban égő iiszköt hordoz a gyűlölség, mellyel a viszály, a háborúság pusztító tüzét gyújtja lángra mindenfelé. Ott töri le a népek virágát gyilkoló fegyver a csaták véres piac/.án, ntánna az apák s anyák fájdalomkönyliit fakasztva fel. Ott ássa meg sírját ember, embertársa békéjének, boldogságának s a megásott sir felelt ott üli diadalát a kárörvendés sötét örömmel. — Kell lenni egy helynek, honnan ki van zárva a gyűlölség, az átok, hol a szeretelnek, testvériségnek tiszta, üde levegője lengedez!*

4 . . . E hely isméi a templom; mert: „Epité az Ur az ő templomát, mint egy várat," — mint várát a felebaráti szeretetnek. Megépiték e templomot is az ősök. Ma száz éve, hogy vára ez a felebaráti szeretetnek, hol az evangéliom szolgái, a Jézus nevében, lankadatlan buzgalommal oltogatták a viszály, a gyűlölség lángjait folyton. Sokszor elhangzón már e szent helyről: „Mi mindnyájan testvérek vagyunk a Jézus Krisztusban." „Mint én szerettelek titeket, ti is ugy szeressétek egymást." — Ámde azért a templom — fájdalom! — ma se fejezte be még e hivatását. Az irigység, a roszakaral, a szivlelen rágalom sokszor megforgatja tőrét ma is embertársa becsületében! — Legyen e százados emlékünnep egyszersmind a lestvéri szeretetnek ünnepe is,