Farkas Mihály: A v. palotai ágost. hitv. evang. gyülekezet emlék–könyve. Pápa, 1881.

II. Egyházi beszéd

— 20 zal a zászlóval, melyre a hitszabadság szent evangélioma van felírva, — e zászló el nem bukhalik! . . . Nem is bukott el. A templom, mint egy erős vár, újult erővel fegyverzé fel a lankadó kart s újult lelkesüléssel a csüggedő kebelt, — mignem az eszmének kivívták a diadalt. Megépitellék e templomot is az ős atyák, mint védvárát a vallásszabadságnak. Ma száz éve hangzott itt először a szabad ev. szó; egy század óla vára ez a vallásszabadságnak, vára ma is, midőn az unokák oly háboritlan foglalják el benne őseiknek helyéi. Legyen öröm e száz éves emlékünnepen, mert ez nemcsak templomunknak, hanem vele a szabad vallásgyakorlalnak is emlékünnepe! „És épilé az ő templomát, mint egy várat," — és pedig várát: II. A felebaráti szeretelnek is. — A templom minden korban, minden nemzedéknél szent menedékhely volt. Ha a társadalom a bűnöst kivetette kebeléből, a templomok ajtai nyitva álllak elölte mindig; az isteni kegyelem — a' megbocsátó szeretetnek magasztos példájaként — védszárnyai alá fogadta őt. A templom ma is az, mi volt minden időben: menedékhely, védvár, oltalom. — IIa künn az élet nagy harczterén vérző sebet üt rajtad a kaján irigység s boldogságodat feldúlja vadul, — eljösz a templomba, az Istennek e csendes hajlékába, itt menedéket találsz. Itt nem üldöznek tovább az emberek, mert ez a felebaráti szeretetnek vára; — itt Islennek védszárnyai alatt vagy, — ő leküldi hozzád az égből a vig.isztalásnak s reménynek biztató angyalát, ki végig simítja elborult homlokod, letörli arczodról a könyeket s mosolyra hizlal. — A sorsüldözött, kit a világ felemelt