Farkas Mihály: A v. palotai ágost. hitv. evang. gyülekezet emlék–könyve. Pápa, 1881.

II. Egyházi beszéd

- 18 -zajában békét, nyugalmat nem talál. S megépítette örökre, hogy álljon rendületlenül, mint a föld, — hatalmas sarkain. — S ha a szent költő a meggyőződés hangján mondja nekünk, hogy az Ur épité meg ő templomát: ugy — gyülekezetünk történetét ismerve — méltán alkalmazhatjuk szavait a mi templomunkra is. — — Igen: „Épilé az ö templomát, mint egy várat;" — és pedig, mint várát: I. A vallásszabadságnak ; II. A felebaráti szeretetnek; s 111. Az örök élet reményének. I. A vallás, mint égből lehangzó sugallat, kormányozza az ember lépteit az élet vándoruljain. Világló szövélnekként lobog előtte, megmutatva a sötét örvényt s a biztos utat neki. Mint hü barát kiséri bölcsőjétől a gyász ravatalig, melyen — végzett munka után — örökre megpihen. S futásában nem hagyja el soha. Vele van, midőn a boldogság verőfénye mosolyog reá, vele midőn új meg új alakban születve újra a szenvedés, fájdalmai özönében megtörttel) összeroskad. Mentő angvalkint áll meg mellette ilyenkor a vallás s vigasztaló szavával felemeli az elkábult főt ismét. A vallás jóltevő melege alatt újra megtermékenyül a kipusztult kebel s új reményvirág fakad fel abban. A vallás az az égi küldött, ki vagaszlalólag jár szerte az emberek között. Iii vérző sebet kapott az élet tubájában, hozzá menekül s fájdalma enyhül. -- Nem csoda hát, ha a vallás, az emberiség egyik legdrágább kincse volt eleitől fogva; nem csoda ha mindig féltékenyen őrizte hitbeli meggyőződését, vallásszabadságát. A harczok vérmezején akkor volt legiszonyúbb az ember, midőn a hitszabadság védelmére vonta ki fegyverét. Erezte, hogy oly jogot védelmez ekkor, melyet nem a társadalom, hanem Isten adott neki. — Mindamellett annak