Czipott Géza: Emléksorok a szentgotthárdi … ev. templom felavatásának alkalmából, 1912. Szentgotthárd 1913.

III. A kezdet nehézségei

Rájter János kukméri lelkésztestvér, az esperes megbízottja ékes szavakkal vázolta előttem a szép, de nehéz munkatért, mely itt a missiói egyházban reám vár. Míg egyfelől akkor ott ült a hívek arcán a lelki öröm, addig másfelől kezdett már jelentkezni a kishitűség és a félelem az anyagiak miatt. Sokan voltak, kik félni kezdtek azoknak a kötelezettségeknek teljesítésétől, melyek reájuk várakoznak egy rendes lelkésznek meghívása, egy templomnak vagy imaháznak felépítése által. Ami nem is volt csoda! Egy 400—450 lelket számláló missiói egyházra nézve az anyagi oldal, ahol az egyház tagjai iparosok, kereskedők, hivatalnokok, gyári munkások — a mai nehéz megélhetési viszonyok közepette különösen itt Szentgotthárdon — nem kis terhet jelent. Nem kis terhet akkor, ha tekintetbe veszszük, hogy a hívek kevés kivételével egyházi életet eddig nem éltek, az egyház iránti kötelezettségnek érzete megadni az egyháznak ami az egyházé, nem volt bent a vérben. Miután sikerült a nm. vallás- és közoktatásügyi kormánynál az istentiszteletek tartásának helyéül részünkre a főgimnázium tornatermét biztosítani, azt a követelményeknek megfelelően némileg berendezni, amennyiben gyűjtés utján szereztünk egy harmóniumot, egy fekete bársonyasztalterítőt, két gyertyatartót és 80 drb. széket, legelső feladatunk volt a nm. vallás és közoktatásügyi kormánynál a lelkészi állás szervezésének elismertetése és a kongrua-segélynek kérelmezése, majd a hívek rendes évi járulékának, egyházi adózásának szabályozása. Mindkét feladat szerencsés és gyors megoldása azonban nagy nehézségekbe ütközött. Ez utóbbi kérdés nehéz megoldásának megvilágítására szolgáljon, hogy híveink nagy része vegyes házas. Magában az anyaegyházközségben 110 adózó egyháztag közül pedig 28 fizet csak egyenes állami adót. Sem személy sem egyenes adó után a kivetés tehát nem lett volna igazságos. Végre is békés egyetértésben határoztuk el, hogy kiki lelkiismeretének parancsoló szavára hallgatva hozza meg a maga filléreit szeretettel az egyház oltárára, szem elől tartva az intést: kinek többet adtak, többet kívánnak tőle. A hívek az önként felajánlott járulékokat szeretettel szolgáltatták be eddig a gyülekezet pénztárába. A vegyesházasok e tekintetben nagy előzékenységet tanu15