Holbok József: Emlékirat a szakonyi á. h. évangeliomi keresztyén egyházközség 100 éves fennállásának örömünnepére. Sopron 1893.
XIII. Egyházi épületek s templomi felszerelés
— 23 = még az Istenháza«, szerényen, elhanyagoltan; az az árny azt jelezte, hogy a már sok vihart látott s nagy ünnepek alkalmával szűknek bizonyult templom nagyobbitásra, roskadozó tetőzetével ujabb áldozatot vár; a gyakori feltöltések folytán földbe sülyedt falakkal együtt a tornyot is emelni kell; a csorba és repedt harang ujjal felcserélendő; az el-elakadó oryonánli és díszítésre váró oltárunk, mind nagyon — de igen nagyon érthetően figyelmeztették a jobb belátásuakat arra, hogy még csak ezután kell igazán nagy munkára vállalkozniok, ha a buzgó apák emléke és példája mellett, mint méltatlan utódok pirulni nem akarnak. De — hála Istennek — az az árny lassankint elvonult, s az a hit, hogy a gyülekezet, fennállásának 100 éves emlékünnepét már az uj templomban fogja megszentelhetni — ez a reménység nem is szégyenített meg. Mert bár egyik legbefolyásosabb hivünk ily csiiggesztően szólt: »Nem fáj abban az én fejem«; s egy másik, talán legbuzgóbb, de higgadt gondolkozású Atyánkfia pedig egyenesen az irás szavait idézte hogy >a ki tornyot akar építeni, leülvén, számlálja meg költségét, hogy minek utánna a fundamentumot felvetette és el nem végezhette, meg ne csúfolják őtet mindenek, ezt mondván: ez az ember elkezdette volt az építést s nem vihette véghez.« (Luk. 14, 28—30.) és a kis gyülekezet szegénységére utalt; — mindazáltal újra buzdítva, újra áldozva fillért-fillérre gyűjtve s évről-évre meggazdálkodva — a mit csak lehetett, már 1886. jul. 12-én megkezdődött a nagy munka, és 4 hónap multán a templom J/ 3 részében meghosszabbítva, uj padokkal felszerelve, köztere czementlapozva, sekrestyével is ellátva; a falak s torony felemelve, 2 uj harang beszerezve s mind ezek igényelte költség — a rendes évi költséggel együtt 7370 frt teljesen fedezve — templomszentelési ünnepünket is megtarthattuk november 31. Az ünnepély fényét emelték a zord idő daczára vidékről is számosan összesereglett hivek. Főtisztelendő és Méltóságos Téthy KARSAY SÁNDOR püspökünk akkor betegeskedvén, az avatási funkeziót személyesen