Holbok József: Emlékirat a szakonyi á. h. évangeliomi keresztyén egyházközség 100 éves fennállásának örömünnepére. Sopron 1893.
XIII. Egyházi épületek s templomi felszerelés
- 24 — ugyan nem teljesíthette, de főpásztori áldás kivánata mellett Nt. Zongor E. büki lelkészt s esperest felkérte, hogy ez mint püspöki megbizott teljesítsen avatási tisztet; a mi az oltárnál elmondott szép s hatásos beszéddel megtörténvén, azután a helybeli lelkész mondott egy oltári alkalmi imát. A lelkészi karból jelen voltak közül T. Bejek Gy. nemeskéri lelkész epistolát olvasott, Nt. Laucsek J. vadosfai és Hutter Zs. esöngei lelkészek egyházi szónoklatot tartottak; az ünnepély zárpontját gyónás és úrvacsora - osztás képezte, mely szent cselekményt T. Farkas Mihály n.-geresdi lelkész kenetes buzgósággal végzett. 4. Uj orgona. A templom- és torony-ujitás fenn jelzett költségeinek kifizetése után összes pénztáraink (alsó-felső-szakonyi és közöspénztár) még 417 frtot mutattak fel készletképen; ebből az uj orgona-alap javára 174 frt azonnal tőkésittetett. Ezt az alapot 1882. évben f.-szakonyi id. Boros János 50 frtos kegyadományával kezdeményezte s a csepregi czukorgyár 20 írttal, Schwarzmann Kercsztély 50 frttal, Carstanjen S. 2 frttal, Csepregi J. 1 frttal, Szopory J. 5 frttal, Büki S. biró 5 frttal, és az ezek után befolyt kamatok gyarapítván, hatályos buzdító eszközül használtuk fel arra, hogy ezen uj orgona-alap további adományok és megtakarítás által 1890-ben már 500 frtot meghaladó összegre emelkedhetett, midőn ezt a közös- és magánpénztárak 1250 frtra kiegészítek, az Angster J. pécsi orgonakészitŐ által felállított uj orgona ára is azonnal fedezve volt; s ugyanaz évi október 26. ujabb fénypontja: orgonaavatási örömnapja lett Szakonynak. 5. Uj oltár. f Hideg Julia, alsó-szakonyi hiviink Istenházához vonzó szeretetéből »Oltáralap«-ra hagyományozott 100 frtot; ez és ennek 1875-től számítandó kamatai, valamint az 1886. évben uj oltár-képre befolyt 85 frtnvi összeg és legújabban nyert