Baldauf Gusztáv: A pécsi ág. hitv. ev. egyházközség története. Pécs 1926.

A mai pécsi gyülekezet keletkezése

— 9 vényekre hivatkozva, fölfolyamodott a Kancelláriához és ennek eredményekép kapta meg a tanácstól 1804-ben a letelepülési engedélyt. Nendtvich Tamásban az isteni gondviselés nemcsak az első evangélikust küldte Pécsre, hanem oly férfiút is, akiben megvoltak azok a képességek, amelyeknek birtokában és fölhasználásában megalapitója tudott lenni ezen exponált ponton az evang. egyház Sionának. Régi tősgyökeres ev. család sarjához illően magával hozta a lutheránus szellemtől áthatott Szepességből a hamisitatlan vallásos érzületet s a lángoló egyházszeretetet. Tudatában volt magasztos hivatásának, annak, hogy ezen őrtálló helyen reá vár az ev. egyház megalapításának, szervezésének dicső feladata és ez a meggyőződése sohasem engedte lankadni munkakedvét az ezer és ezer akadállyal való küzdelemben. Elete végéig ő volt a gyülekezetnek mindenkor támasza, lelke, tudott a szent célért lelkesedni, áldozatot hozni. A kisded sereg is fölismerte az ő vezéri hivatását: hűen és teljes bizalommal követte. Az utána csakhamar letelepedett néhány, többnyire iparral foglalkozó evangélikus között tanácsadásával s az egyházias érzület példaadásával ő volt az összekötő kapocs. Az első letelepedett evangélikusok lelki szükségleteik kielégítése és főleg az urvacsorai szentségnek vétele végett a legközelebb fekvő, de igy is 5—6 órányira levő Kismányokra, Majosra, vagy Bonyhádra zarándokoltak. Amint számuk lassacskán növekedett, megkérték a bonyhádi ügybuzgó lelkészt, nemes Borbély Józsefet, hogy évenként legalább egy-kétszer szálljon ki Pécsre, hogy e magukra hagyatott hitsorsosok lelkében ébren tartsa és ápolja a hitéletet. Ilyenkor az istentiszteleti összejöveteleket hol is tarthatták volna másutt, mint Nendtvich Tamásnak vendégszerető házában? De alig szaporodtak a családok 15 -20-ra, már külön istentiszteleti helyiséget bérelnek istentiszteleti célra. Ez azonban nem lehetett tartós megoldása a kérdésnek. A bérelt helyiségeket a háziurak itt is, ott is hamarosan fölmondták, ugy látszik kerülni akarták annak látszatát, hogy elősegítik az evangélikusok térfoglalását, de meg a katholikus házakban ki voltak téve gyakori kellemetlenkedéseknek, sokszor gúnynak, csufolódásoknak is. E tarthatatlan viszonyok arra az elhatározásra bátorították az evangélikusokat, hogy saját imaházat szerezzenek. 1844-ben az egyházmegye és egyházkerület utján engedélyt kérnek a helytartó tanácstól „országszerte imaházuk fölépithetése végett segedelem kéregethetésre." Az engedély megadását nem várták be, amit hiába is vártak volna, mert