Mesterházy Sándor: A nemes–pátrói ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyházközség története. Csurgó 1903.
V. Az anyagyülekezet megalakulása és virágzásnak indulása.
— 25 — azt a házat és fündust, melyet néhány esztendővel előbb nevezett urnő Dömötörfy Jánosné pátrói lakostól zálogba átvett. 1) Így lett a lelkésznek is lakása, megfelelő belsőséggel. Harangja a gyülekezetnek ebben az időben már volt, mit abból tudunk, hogy 1784-ben „egy pápista asszony kinek nincs része" meghalván, harangozásért fizettek 7 dénárt." 2) Ebből a megjegyzésből latjuk azt is, hogy ez a harang közös lehetett a pápistákkal és hogy a két felekezet hivei a régi ellenséges idők daczára is sokszor egyetértésben éltek itt. Későbbi időben is többször tétetik e harangról emlités. És a pápistákkal utóbb tárgyalások is folytak ennek teljes átvétele iránt. De hogy átvette-é ezt az evangelikus gyülekezet teljesen, nem tudtam kikutatni. Hivatali elődöm ugy mondta, hogy ezt, — repedt állapotban a sekrestyében lévén, — ellopták volna Ezen kis kitérés után térjünk vissza ismét az 1783-ik esztendőbe és akkor látjuk, hogy Nyirő Zsigmond már hivatalba lépésekor vétetett a gyülekezettel a gondnokok számárá számtartó könyvet, melybe a bevételek és kiadások lettek bevezetve. — E könyvnek tanúsága szerint a fennt emiitett ingatlanok vételára az 1784-ik esztendőben jóformán önkéntes adományokból folyt be. Egyébiránt akkor a gyülekezet bevételeit majdnem kizárólag az erszény-pénz képezte. És dicséretére legyen említetve az akkori híveknek: a perselybe szívesen adakoztak. Még inkább igyekeztek a hivek szo!gálmányokkal előmozdítani a gyülekezet felvirágoztatását. Nagy lelkesedéssel állítanak ki 1784 szept. 19-én egy kötelező nyilatkozatot, melyben számszerint 90-en arra kötelezik magukat, hogy az ekklezsia szolgálatában végzendő közmunkákat a templom, a lelkészlak, az iskola körül és a mezőn készséggel fogják teljesíteni.3) A következő 1785-ik évben május 1-én Balassits János a gyülekezetnek testámentomban hagyott ötven forintot. — Méltó, hogy neve a helyen is megörökíttessék. 1) Levéltár 7 ; 2) Gondnoki számadó könyv. 3) tíyül levéltár 9.