Mesterházy Sándor: A nemes–pátrói ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyházközség története. Csurgó 1903.

V. Az anyagyülekezet megalakulása és virágzásnak indulása.

— 26 — Alig indult meg azonban a munka szent buzgó­sággal már is távozik az egyik vezető munkás. Fodor István tanitó ugyanis 1785-ben a gyékény esi ev. egy­házba nyervén meghívást, oda költözik át és ott viseli több éven át a tanítói hivatalt. Uj tanítót kellett hát a híveknek választaniók. És megválasztják a férfikora javában lévő yózsa Zsigmon­dot, ki még ugyanazon évben megkezdi hivatalos mű­ködését. így ujn ki lett egészítve a tisztviselők sze­mélyzete. Sőt a gyülekezet inspektort, felügyelőt is választ magának, még pedig a saját kebeléből. Tudjuk ugyanis a reánk maradt iratokból, hogy Dömötörfy Sándor az 1786-ik 1787-ik és 1788-iki években inspek­tori, felügyelői hivatalt viselt itt. — Ment is ám a dolog szépen. Kiki igyekezett hivatalában hű lenni. A gond­nokok a meglévő egyházi épületeket: a templomot, a lelkészlakot és az iskolaházat kikitataroztatják, a mire bizony sokszor nyilott alkalom, mert ezen épületek már mind régebben és csak fából, zsupp-tetővel épültek volt. — A régi iskolához valószínűleg azon a funduson állott, melyet még 1759-ben Dömötörfy János ajándé­kozott a gyülekezetnek és mely fundushoz utóbb a gyülekezet megváltotta Kuzmits István lelkésznek jószá­gát is. Az első gondnoki számadás 1786 aug. 13-án tar­tatik meg és pedig az anyagyülekezet három első évéről egyszerre. — Ezen alkalommal a gondnokok számadása felülbiráltatván, elfogadtatott. Ugyanazon esztendőben az a megtiszteltetés éri az uj gyülekezetet, hogy az egyházmegyei lelkészek itt tartják „kántorukat," jobban mondva papi gyónásukat. Ezen „Solemnitáskor"' a kurátorok kiadtak húsra : 26 !|2 dénárt. — Ez a csekély összeg is, — a mely az akkori viszonyok között nem is volt oly nagyon kicsiny, — áldozatkészségnek a jele. Szervező munkáját azanban három évi tevékeny­ség után félbe szakítja a lelkész: Nyirő Zsigmond és mtgy, hogy 1787-től a zala-istvándi evangelikus hívek­nek legyen lelkipásztora.

Next

/
Thumbnails
Contents