Bienik János: A legéndi ág. hitv. evang. egyház története. Balassagyarmat 1917.

8 sen keresztül legyen vive a nagy mű. S nem is várnak több serkentésre. 1807. tavaszán kirajzik a méhkasból a sereg, apraja-nagyja hozzáfog a munkához s az Isten adta napsugaras égből lenge tavaszi szellőben száll alá a siker, az áldás, mely koronázza, előbbre viszi a megkezdett nehéz munkát. S mintha csak az Úr Jákobnak mezopotániai utján elhangzott szava: »íme én teveled vagyok... el nem hagylak, amíg be nem teljesítem, amit neked mondtam,« e gyülekezetnek is szólna, úgy örül boldogságtól sugározva minden tagja. De hogy is ne, hiszen nagyon jól tudták, hogy ez a hely lesz mindenök, ide vezeti őket örömük-bánatuk, itt összpontosulnak reményeik-vágyaik, ez lesz az összetartó kapocs a szeretetben, itt énekelnek az Úrnak uj éneket, mert hisz maga Isten nyilatkoztatta ki nekiek: »Nem egyébb lesz-e hely, mint Istennek háza és a mennyeknek kapuja!« (I. Móz. 28. 17.) Azért iparkodnak is úgy hogy 1807. őszén XXIII. szentháromsági vasárnapon megnyílnak az Úr házának kapui, felhangzik az ünnepi Kyrie, megtelik az uj hajlék hivő sereggel s a főpásztor felszenteli, felavatja az uj templomot A hivő nyáj áldotta Urát, Istenét, ki megsegítette őket, kinek irgalmassága örök és szeretete soha el nem múló. A hivők buzgósága és áldozatkészsége mellett azonban oroszlánrész jutott osztályrészül a munkából azoknak is, akik irányították és vezeték a gyülekezetet s ezek voltak Radványi István és Prónay Miklós felügyelők és az egyház akkori lelkésze Bukva György, akik igazán nagy érdemeket szereztek magoknak a legéndi egyház szervezése körül.