Tompa Mihály (szerk.): A kissomlyói ág. hitv. ev. gyülekezet története és két ünnepi beszéd, Az 1904 november 6–án tartott templomszentelés emlékére. Celldömölk 1905.

Templomavatási beszéd

— 43 -vezető ut sokszor tövisekkel rakva és nehéz próbára teszi a hűséget. Utolér rajt, mint vihar a sorscsapás s a tört remények omladékán át haladó vándor a csalódások bús emlékeivel szivében sóhajtva látja be, hogy a reá nehezült harczon önmagában gyönge. Hol keressen, hol lel csüggedt lelke támaszt ? A templom hivja őt a Megváltó szavával: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, kik megfáradva és megterhelve vagytok, én megnyugasztlak titeket.« Az Urnák háza nem csak utmutatónk, de erős várunk is. Ez a lélek épülésére van berendezve. Isten szentséges jelenlétének, köztünk munkálkodó kegyelmének érzetével ihleti meg a keblet. Itt az orgona, mely megható hangjával az ének kíséretében az áhítatot emeli. Itt a szószék, mely a szent igét, e jó magot hintegeti, mint jó termő földbe: a szivekbe. A keresztelő kő, melynél az újszülött kisded az Istennel való szövetség részesévé avattatik. Az oltár, mely Krisztus engesztelő halálának, megváltó szeretetének emlékével kelti újra a lankadó bizalmat. Az istentisztelet, az ének, az ima, a hirdetett ige mind egy szent forrás, amelynél az epedő lélek üdülést, vigaszt, erősítést talál. Kit a - munka mezején elfoglalnak a hétköznapi gondok, megfáraszt a családiéntartás: ha köszönt a szent nap a harangok hivó szavára ide jön s a buzgóság óráján itt nyer biztatást a kötelesség terhének jó reménnyel hordozására. Innét visz hűségben, szeretetben megujult szivet az övéi körébe. Ki nagy elvekért lángolt, önzetlen áldozott a közügy szolgálatában, midőn ezért jutalmul csak félre ismerést, gyűlölséget arat; midőn nemes czél után törve, csak a balsors sújtó fegyverébe ütközik: végül elveszti bizalmát az emberekben, meginog hite az erény szentségében s a kétségbeesés-sötét árnya kezd lelkére borulni; de ha e szent