Tompa Mihály (szerk.): A kissomlyói ág. hitv. ev. gyülekezet története és két ünnepi beszéd, Az 1904 november 6–án tartott templomszentelés emlékére. Celldömölk 1905.

Templomavatási beszéd

— 42 -Mig az élet mezején sokszor győz az alacsony önzés, dal a viszály, ádáz boszu szakgat fájó sebeket: a templom ajtajánál lecsendesül az indulatok vihara. Itt azt érzik mindenek, hogy ugyanazon menyei Atyának gyermekei s igy testvérek vagyunk, kik egymásért imádkozni, egymást szeretni tartoznak. A templom megszentelő hatást gyakorol az akaratra, az érzületre, midőn az evangeliom lelkének a szeretet törvényének követésével tanit Jézus példáján jót tenni, a nyomorulton könyörülni, az ellenségnek megbocsátani, áldani azokat is, akik átkoznak, imádkozni azokért is, akik üldöznek. A templom, bármily sorban legyünk, bármely munkakörben fáradozzunk: mindig szemünk előtt tartja czélunkat s kötelességünket. És ki intő szavára hallgat: lesz hű sáfár a reá bízottakban, lesz gondos családfő, háladatos gyermek, jó testvér, hű rokon, résztvevő felebarát, lesz jó és balsorsban igaz ember, ki engedelmességével dicsőíti a mennyei Atyát. II. A templom magas célunkra emlékeztet s egyszersmind erősit, gyámolit is tisztünk betöltésében, az Isten akaratján megnyugvásban. A koronás zsoltáriró tapasztalta, hogy a fény mellett még az uralkodói széken is helyet követel a lelket emésztő gond. Fájdalom szánt a szíven sebeket, amelyre Gileád balzsamot nem terein. Bánatára az Urnák házában keres enyhülést. Istenhez szomjúhozva fohászkodik: »Az Ur pitvariba való menetelnek kívánsága miatt elfogyatkozik az én lelkem.« Ott éled hite a buzgó imában, nyer ezzel uj erőt feladatának végzésére, vigasztalást az élet bajai közt. Sz. H.! Az élet, mint régen volt: küzdelem ma is ; siralom völgyének nevezték el hajdan s ezt a nevet gyakran megérdemli ma is. A nagy czélhoz: Isten országához