Pálmai Lajos: A győri evangélikus szeretetház története 1883-1933. Győr 1933.

4 és annak intézményei, mert itt ősidőktől fogva együttjárt a hithüség az áldozatkész szeretettel s az odafennvalók keresése mellett meglátták a földi bajokat is, felvették gondját az Úr kicsinyeinek is. Ez az egyház rendszeresen gondoskodott mindig a „házi szegényekről", templomajtainál perselyeket tartott a városi szegények javára, az u. n. alumnistákat (szegénysorsú gimnáziumi tanulók) egyes családok egész éven át élelmezték, a küzködő gyülekezeteket már az 1860-ban alakult gyámintézet előtt is gyámolították. A Zmeskál Sándor és József, idb. Peregi Mihály, Holczhammer Pál, Mészáros József, Vörös Mihály, Szax Lajos, Szeredy-Kováts József, Stelczer Dániel, Stinner Sámuel és mások alapítványaiból sok szegénysorsú diákot ruháztak, élelmeztek, akikből az a gyámolító szeretet nevelt értékes egyháztagokat. Az asszonyok közül pedig, ha nem is ismerték a diakonissza munkát, sokan hűséges szolgálói voltak az Urnák. De akik figyelemmel kísérték az idők folyását és ismerték a nagy külföldi ev. egyházak már több évtizedes szeretetintézményeit, mint pl. Wichern János Henrik által a hamburgi Rauhes Haus-ban megindított belmissziói munkát és Fliedner Tivadar kaiserswerthi lelkész által az őskeresztyének példájára felújított áldásos diakonissza szolgálatot, — azok érezték, hogy ezek az úgyszólván alkalmi jócselekedetek nem merítik ki az apostoli parancsot: „egymás terhét hordozzátok s úgy töltsétek be a Krisztus törvényét". S megérezték, hogy az akkor már jelentkező szociális mozgalmak helyes irányításából az evangélikus egyháznak is ki kell venni a maga köteles részét, hogy köveket, gátakat, hullámtörőket kell az eljövendő idők árja elé vetni a krisztusi szeretet által.