Fényes Lajos: Guta, ágostai hitvallásu evangélikus anyaegyház története 1543–1900–ik évig. Balassa–Gyarmat 1902.
36 Az asztalos-munkát, u. m.: 18 drb uj padot, 14 drb régi pad javitását, szószék, sekrestye, oltár-sorompó, keresztelő-medencze, oltári-térdeplő javitását, festését, — az uj padokat saját anyagából; továbbá a paplakon 7 drb ablak-zsalut Veky Gábor asztalosmester 260 frton készítette, ugy, hogy az eddigi összes építkezési munkálat 1985 frtot tesz ki. Ezen építkezéshez báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő urunk O méltósága acsai földbirtokos, 7 ezer drb. téglát méltóztatott az egyháznak ajándékozni, mely kegyes adományért ez uton is fogadja leghálásabb köszönetünket. Megdöbbenő jelenség azonban, hogy egyházunkhoz tartozó földbirtokosok, az egy Hanzély Béla helybeli felügyelőt kivéve minden kérelmünk s rimánkodásunk daczára semmivel sem járultak hozzá a templom-javitási költségekhez. Szomorú jele az időknek! A mi a templomi uj padokat illeti, ki kell emelnem, hogy akadtak többen, különösen a gutái gazdaaszonyok között, a kik e czélra önkénytes adakozással járultak hozzá, a kik megérdemlik, hogy nevöket örök emlékül ide igtatom: Fényes Lajosné sz. Mikulás Albina lelkészné 7 frt 50 kr., Frenyo Nándorné sz. Geduly Vilma özv. szentpéteri lelkészné 7 frt 50 kr., Bartos Pálné sz. Puskel Judit 15 frt., özv. Puskel Judit és Puskel Pálné 7 frt 50 kr., ifj. Bartos Mihályné sz. Pauko Anna 7 frt 50 kr., Szlovák Jánosné és Hornyák Gáborné 7 frt 50 kr., Obrczján Samuné és Skuczy Józsefné 7 frt 50 kr., id. Singéi Györgyné 1 frt., Simko Mihályné és özv. Kulo Kata 3 frt, Bágyon Mihályné 2 frt, Gyuris Bora szakácsné 2 frt., Hornyák Mihályné és Jánosné 7 frt 50 kr., Bartos Samuné sz. Balcza Anna 3 frt, ifj. Bartos Pálné és özv. Bartos Jánosné 2 frt, özv. Simko Pálné sz. Maczkovics Zsuzsanna 2 frt, id. Melis Jánosné sz. Csriepok Anna 2 frt, Peti Pálné sz. Chudik Zsuzsana 1 frt, Kovács Pálné sz. Peti Zsuzsana 2 frt, özv. Benyusovicz Kata 1 frt, Marcsek Jánosné sz. Vlkan Zsuzsanna 2 frt., összesen 94 frt 50 kr. Ha tekintetbe vesszük, hogy maga a kivetés oly magas arányú, miszerint egy egész telekre 52 osztr. ért. forint esik: ezen önkénytes adakozás a legnagyobb dicséretet érdemli s a gutái egyház ezen hitbuzgó és vallásos gazdaasszony-hiveit az Isten áldja meg! Végül még dicsérettel meg kell emlitenem özv. Petrik Pálné sz. Pleva Zsuzsana istenfélő vallásos hivünk 20