Fényes Lajos: Guta, ágostai hitvallásu evangélikus anyaegyház története 1543–1900–ik évig. Balassa–Gyarmat 1902.

35 Az 1884-ik év egyike a nevezetesebb éveknek egy­házunk életében annyiban, amennyiben ezen évben javi­totluk ki a templomot és tornyot gyökeresen és befejeztük a paplak épitését is, illetőleg ennek külső-belső tatarozását. Ugyanis a rendkívül rosszkarban levő templom már azzal fenyegette a hívőket, hogy rájuk roskad; a bolt­hajtás, mely a szentély fölött meg lett hagyva akkor, midőn a templom hajójában a többit levétették, végig megrepedt; továbbá az 1849-iki tűz után csak puszta stukatóros gerendák tétetvén a mennyezetre mindeddig nádolás és vakolás nélkül állottak és erősen meg voltak hajolva önsúlyúk alatt; továbbá a templom, kivévén a szentélyt, semmivel kipadlózva nem lévén, puszta földre voltak lerakva a már teljesen összetöredezett, hasznavehe­tetlen padok; végre a külső eresz alatt az összes pár­kányzat a fenti tűz alkalmával letört és lehullott: elhatá­rozta az egyház ezen évi május hó 28-án tartott köz­gyűlésében, hogy — nem riadva vissza bármely nagy áldozattól — templomát végre-valahára jókarba hozza. Ezen összes, ugy kőmives-, mint ácsmunkára nézve, Hajdú József váczi kőmives vállalkozott, a beterjesztett költségvetés szerint és az esperesség jóváhagyása mellett, még pedig a templom-toronynál az összes anyaggal együtt 1429 frt, a paplaknál 136 frt, minden anyag nélkül — összesen 1565 frt munkadíj fejében. Az egyháznak erre azonban semmi alapja nem lévén, a hivek közgyűlésileg kimondott kivetést határoztak 1500 frtig, ugy, hogy egy negyedtelekre 13 frt esett. De mert ezen összeg csakis a f. é. aratás után volna behajtható s az építéshez sürgősen kellett hozzáfogni, mert a boltozat tetejéről téglák hullottak le éppen azon helyen, a hol a leányok szoktak állani: határozatba ment, hogy 800 frt kölcsönt vesz fel az egyház a nógrádi esperességtől; addig pedig, míg ezen kölcsön lebonyolítható lenne, a 800 frtot a sziráki takarékpénztárból kölcsönzi. Ezek után Hajdú József váczi kőmivesmesterrel meg­kötöttük a szerződést ezen évi május 28-án s ő az épít­kezéshez junius 3-án, pünkösd utáni kedden hozzáfoghatott. Midőn javában folyt a munka, akkor győződtünk meg arról, hogy a tornyot is nagyobb részében újra kell zsindelyezni és a fedelet befesteni: ezen munkára utólagos egyezséget kötöttünk nevezett kőmivessel, a ki azt saját anyagával 160 frton vállalta el. 3*

Next

/
Thumbnails
Contents