Révész Sándor: A bezi–enesei egyesült ágost. hitv. evang. keresztyén egyházközség története. Győr : Gross ny., 1908.

24 Miért hangzik hát felénk mégis ez intés: tagadd meg magadat? Azért, Keresztyén Testvéreim ! mert az embernek gyakran önmaga, önszive a legnagyobb ellensége. Óh, az emberi sziv sok szép erénynek kútforrása lehet, de lehet oly rideg pusztaság, a hol a szenvedélyek és indulatok vad orkánja dühöng. Irtsad ki szivedből azon érzelmeket, melyek épen tiszted igazságának betöltésében akadályoznak! Nyomd el azon indulatokat, melyek Krisztusodat s keresztyéni hivatásodat megtagadni késztetnek ! Lelkedet hálójába akarja keritení e világ kisértő szelleme. Édes beszéddel szól hozzád : lásd itt az élvezet órája, csak a mai nap a mienk, ki tudja, holnap élsz-e még? Jer, örvendj és vigadj, ne törődj a búval, a gonddal! Majd oda vezet a kincshalmazhoz, a hol arany s ezüst csillog, s szól: mindezeket neked adom, cserébe add hitedet, becsületedet. Tagadd meg ilyenkor magadat, vedd elő józan gondolkodásodat, ez megérteti veled: átok van a hamis gazdagságon, boldogtalanság kútforrása a könnyelműség! Képzelt önérzeted a vett sértésért bosszút liheg. Ajkad már-már megnyílik, hogy átkot mondj felebarátodra, karod felemelkedik, hogy lesújtson ellenségedre. Jusson eszedbe ekkor Jézusodnak szép példája, ki még a keresztnek kínjai között is igy szólt: „Atyám bocsáss meg nekik". Végy erőt magadon! Tiltsad meg nyelvedet, hogy ne szóljon gonoszságot. Áldjad azokat a kik tégedet átkoznak. Az előbb ütésre emelt kezet pedig, mint békejobbot nyújtsd megbántódnak. Igaz, hogy a világ ezt meghátrálásnak, gyávaságnak mondja, de ne a világra, hanem Krisztusodra hallgass, ki igy tanit bennünket: „szeressétek ellenségeiteket !" Hidd el, a legszebb győzelmet az aratja, ki igy önmagát győzi meg. Az önző telhetetlenség mindent magának óhajt. Elvenni szeret, adni nem akar, ajtót zár akkor, ha kérő szót hall. Atyámfia ! le tudod-e győzni ezen te belső ellenségedet? Le tudod-e győzni midőn a közjó, hazád, egyházad, szent vallásod áldozatot kér tőled, áldozatot, igen keveset ahhoz képest, a mily nagy áldásokban az téged részesit. Majd egy szomorú csoport tűnik fel lelki szemeim előtt. Látom az éhező szegényt, az apátlan anyátlan árvát, a munkaképtelen ruhátlan vándort, szenvedő beteget. Megesik-e szived ezeken ? Felveszed-e gondjukat jó indulattal ? Tudsz-e egy falat