A Zalai Ág. Hitvall. Evang. Egyházmegye múltja és az egyházmegyebeli gyülekezetek története. Tapolca 1909.

A nagyvázsonyi ág. hitv. ev. egyházközség története

86 esemény nélkül vonult el a gyülekezet fölött, de annál szomorúbb volt az 1881. év, mert ez az év ragadta el a hívek szeretetétől környezett apostoli buzgalmu férfiút, az egyház fáradhatatlan jó pásztorát: Tisztelendő Kövesi (Steiner) Károly lelkész urat. 0, ki az évnek első halottja volt, a nemesen megharcolt harc után bizonyosan elnyerte megérdemelt jutalmát Az ő halálával ismét szomorú sors lett a gyülekezet osztályrésze. Az egyház kis tőkéjének jövedelme már előbb sem volt elegendő arra, hogy általa a kiadás fedeztessék, a hívek anyagi viszonya nem birta a további terheltetést, s így a tőke lett megtámadva. Lelkésze halála után az egyházközség kérvényt nyújtott be az egyházkerülethez a végből, hogy pár év engedtessék nekik a lelkészi hivatal üresedésben hagyására, hogy ezen idő alatt a lelkészi fizetést kivetve és beszedve az egyház megfogyott tőkéjének gyarapítására fordíthassák. Az egyházkerületi gyűlésen a kérvény az egyházközség kívánalma szerint nyert elintézést. A lelkészi hivatal üresedésben volt 1881 jan. 20—1883 szept. 29-ig, amikor is Tisztelendő Tóth Gyula lelkész úrral töltötték be a lelkészi állást. Az üresedés idejének lelkészi járuléka az egyházközség tőkéjéhez csatoltatott, de mégis ugy, hogy a gyülekezet kiadásai ebből s illetve ennek az összegnek kamatjából fedeztettek. Azon a napon, melyen a gyülekezet Tóth Gyula személyében uj lelkészt nyert, gyász vegyült az öröm közé, mert ekkor veszítette el, iiletve tette sirba szeretett felügyelőjét, Lekow Lajos báró urat, ki mint a nagyvázsonyi uradalom igazgatója, mint hitbuzgó protestáns, éveken keresztül az egyháznak vezére, tanácsadója, de egyszersmind legnagyobb jóitevője is volt. Az 1884. év ismét terhes volt kisded egyházunkra nézve. A templom ugy külsőleg, mint belsőleg olyan állapotba jutott, hogy nagyobb baj elkerülése végett — javítását tovább halasztani nem lehetett. A javítás közel 200 írtba került, mi ismét felemésztette a kis gyülekezeti tőke jelentékeny részét, jóllehet a hívek is meghozták tőlük telhetőleg az áldozatot. A sokat szenvedett egyházra nézve azonban ugy látszik, még nem volt \ége a megpróbáltatásnak, az 1885. évben is tartva volt számára a keserű pohár, melyet ki kellett ürítenie.