Schmidt K. J. – Markusowszky Sámuel – Ebner Gusztáv – Freuszmuth Frigyes: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története II. rész (Pozsony, 1906)

I. A papok életrajzai. Irta Schmidt Károly Jenő. Fordította Hamvas József - A papok életrajzai - 1. Német papok

Harttmann Miksa magiszter, hemaui lelkész átengedését kérik, akit Heuchelin Simon melegen ajánlt. Grosz külön­ben eleinte csak föltételesen jött Pozsonyba és családját egyelőre szülőföldjén hagyta. 1614-ben Neuburgba utazott, hogy dolgait véglegesen rendezze. Weindinger Mihály polgár kisérte el uljában, aki egyúttal négy polgár ifjút vitt a lauingi gimnáziumba. Grosznak nem tett jót a pozsonyi levegő. E mellett azt is hitte, hogy a Pfalzban jobb állást kap. De előbb látni akarta, javul-e betegsége az utazás alatt és hogy fejedelme mit szól szándékához. Weindinger elvitte a tanács levelét Fülöp Lajos herceghez, Christmann György dr.-hoz, a pfalzi konzisztórium igazgatójához, azután Heil­brunner Fülöphöz és Jakabhoz. Mindezen levelekben Grosz kiküldését sürgősen kérik.') Ez meg is történt és Grosz most már családjával jött Pozsonyba. Az volt egyetlen kívánsága, hogy ha néhány év múlva hazatérését kíván­ják, kiséret mellett hazaeresszék. De ez nem teljesedett be, mert az idők megváltoztak: a hitbuzgó, protestáns Fülöp Lajos herceg, a pozsonyi gyülekezet nemes jólte­vője, 1614 augusztus 12.-én hirtelen meghalt, fia, Vilmos Farkas pedig házassága révén katholikus hitre tért és tartományának virágzó egyházi életét néhány év alatt megsemmisítette 2). Grosz tehát haláláig Pozsonyban maradt. Hivataltársával, Heuchelin Simonnal, szinte egyszerre halt meg 1621 nyarán pestisben. — Kétszer nősült. Első neje pfalzi származású volt és Apollóniának hivták (f 1616 körül); a második Steudlin Pál ágostai patrícius leánya, Magdolna, volt 3). Özvegyét Jentsch János pozsonyi lelkész 1) Ezen 1614 május 10.-én kelt levelek, valamint Weindinger megbíza­tása 1614 május 11-iki kelettel Pozsony város feljegyzései között vannak. 2) V. ö. : Brock : Die evang.-luth. Kirche in der ehem. Pfalzgrafschaft Neuburg, Nördlingen 1874, különösen 117. és köv. 1. — Sperl: Pfalzgraf Phil. Ludw., sein Sohn Wolfgang Wilhelm und die Jesuiten. („Schriften des Ver­eins für Reformationsgeschichte" 48. szám), Halle 1895 és az ott, a 86. lapon felsorolt irodalom. 3) Ágostai városi levéltár és Pozsony város feljegyzései. (Grosz fiának keresztleveléről 1685-ben).

Next

/
Thumbnails
Contents