Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

II. A reformáció első nyomai Pozsonyban

nem tagadható, hogy a jobbágyság, autodafék, pusztító hadjáratok, erkölcstelenség lényegileg a régi barbárságnak felelnek ugyan meg, de formájuk szelidülvén, kedvező fejlődés mellett végre is tűrhető minimumra szállíttatnak le a barbár kor maradványai. Nagy érdemet szerzett magának az egyház azzal is, hogy az ókorral a művelődési folytonosságot fenntartotta az által, hogy a latin nyelvet értette, irodalmilag művelte, klassikusait másolta, emlékeit ápolta. Nem kicsinylendő azon közművelődési haszon sem, melyet az egyház azáltal ért el, hogy szerzeteseit a kulturállamok határain túl küldötte és az erdők irtása, a föld feltörése, kertészet, gyümölcstenyésztés, a polgári együttélés alapelemei, jótékonyság, alamizsnaosztás, gyógyítás, tanitás, lelkészkedés az ő fáradozásuk következtében lett lassan, de következetesen a népek szervezetében meghonosítva. Az által, hogy a papi és szerzetesi rendbe bármely osztályból lehetett belépni, hogy abban a legalacsonyabb származású ember is a legmagasabb fokot elérhette, segítette megbontani a társadalmi választófalakat; azáltal, hogy a dogmákká szentesitett erkölcstanokat szigorúan vette még a hatalmasokkal szemben is, hogy az egyházi átokkal királyok trónjait, főurak hatalmát döntötte meg vagy legalább is megingatta, az általában nyers, erőszakos, ököljogra hajló társadalomban és államban a szellemi és erkölcsi féket képviselte. De épen azáltal, hogy nagy céljai elérésében vagyis a keresztyénség határainak kiterjesztésében és saját egységes szervezetének fenntartásában kénytelen volt környezetének világias felfogásához és eszközeihez alkalmazkodni, nagyszámú oly intézménynyel törekedett magát körülbástyázni, melyek, mint a következmények megmutatták, befelé hatottak kártékonyán és bomlást eredményeztek. A világi birtok felhalmozása az egyházban érdekeit túlságosan összekeverte a politikával: az egyházi álláspont