Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XVI. A pozsonyi evangelikus egyház Bél Mátyás idejében

Miklós és Vay László nem szűntek meg az alkotmányos, törvényes jogalapon a klérus és az udvar szandékait meghiúsítani. Az akkori körülmények között azonban nagyon kevés kilátás volt a sikerre, mert itthon a Rákóczi-féle ellenzék letörésével semmisem gátolta az aulikus és klerikális törekvéseket; a protestáns hatalmak pedig már a rastadti kongresszuson magukra hagyták volt a magyarországi protestánsokat. Egyedül Savoyai Jenő herceg emelt szót politikai okokból a protestánsok mellett, ugy okoskodván, hogy az ezen irányból származható elégületlenség megszüntetése is csak jótékonyan gyarapíthatja a dynasztia amúgy is szétszórt erejét. Az 1712 —15. országgyűlésen hozott XXX. törvénycikk, mely szerint ő felsége a király a protestánsok vallásgyakorlatáról szóló 1681. 25. és 26. úgyszintén az 1688. XXI. törvénycikkeket kegyelemből még fentartandónak Ítélte, a protestánsok reménységét egy jobb jövőben irgalom nélkül megsemmisítette. Ezzel az alkotmányos és törvényes alap, a bécsi, nikolsburgi, linci békekötések és törvénykönyvbe cikkelyezett jogok eszméje és betűje is nem létezőnek lőn tekintve; egy új, alkotmánytalan jogforrás nyert szentesítést, midőn a királyi kegyelem feltételesen engedélyezi a protestánsoknak az őket jogosan megillető polgári szabadságok árnyékát! A csalódás, el kedvetlenedés, sőt elkeseredés oly nagy volt, hogy kedvező alkalom esetén a protestánsok a végső ellenállásra is el lettek volna szánva. E helyett kénytelenek voltak szorítkozni arra, a mi az adott körülmények között az ügynek leginkább volt javára: az illetékes tényezők helyesebb informálása útján, a törvényes és alkotmányos eszközök szünet nélküli, szívós és lankadatlan alkalmazásával, igazságaikba vetett törhetetlen hittel minden legcsekélyebb hadiállást a végsőig megvédeni, kiismerni és felhasználni az ellenfél éberségének legcsekélyesebb lankadását, a felismert résen át azonnal