Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XVI. A pozsonyi evangelikus egyház Bél Mátyás idejében

vallásügy rendezésére kiküldött királyi biztosok mun­kálatai pedig vétessenek revisio alá 1). III. Károly király azonban csak annyit igért meg a protestánsoknak, hogy a soproni és pozsonyi országgyűlé­sek végzései pontosan meg fognak tartatni és hogy a királyi biztosok fogják sérelmeiket elintézni. Az 1712-ben Pozsonyban is kitört kórvész arra kény­szeritette az itt összegyülekezett rendeket, hogy az ország­gyűlést elhalasszák. Az országgyűlés szünetelése idején a magyar nemzetellenes, labancpárti főnemesség és szabadság ellenző udvari párt, melyhez a magyar és osztrák klérus is csatlakozott, a protestánsokat az udvarnál bepanaszolták, hogy az 1681. XXVI. t.-cikk ellenére a protestánsok oly helye­ken is gyakorolják vallásukat, tartanak iskolákat, tanítókat, melyekről a törvény emlitést nem tesz. Kifogásolták még, hogy a protestáns nemesek udvaraikban istentiszteletet tartanak és ezekre meghivják a szomszéd helységek job­bágyait, hogy több papot tartanak az artikuláris helyeken, mint a mennyi meg van engedve, ezek pedig általában be­járják a szomszéd falvakat és egyházi szolgálatokat telje­sítvén a kath. lelkészek jövedelmeit csorbítják; iskoláikat bölcsészeti és hittudományi intézetekkel is szaporítják; a kath. egyház alapitványait erőszakkal lefoglalják; a törvé­nyesen elrendelt ünnepeket meg nem tartják; menyegzőt a nagyböjtben is tartanak; stb. Mindezekkel szemben Károly 1714. április 28-án kelt rendeletében meghagyja a protes­tánsoknak, hogy hasonló kihágásoktól óvakodjanak, tartsák magukat a pozsonyi és soproni törvényekhez, mert ellen­kező esetben »példás és önkényes büntetéssel« fognak sújtatni. Különben is várják be az országgyülésileg kikül­dendő bizottságot. Ezen királyi rendelet épenséggel nem tudta megnyugtatni az országgyűlés protestáns rendeit, kiknek vezérszónokai Okolicsányi Pál, Ráday Pál, Szirmay ') Kerékgyártó Árpád, Magyarország történetének kézikönyve III. k. 6. o.

Next

/
Thumbnails
Contents