Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XVI. A pozsonyi evangelikus egyház Bél Mátyás idejében

a templomi szószéken a gyülekezet tagjainak bizalmát is annyira megnyerni, hogy midőn Mirus János Keresztély lelkész 1719-ben elhányt, az egyházgyülekezet közfelkiáltással őt választotta meg lelkészévé

1). Ezután majd egy emberöltőnyi időig volt a pozsonyi evang. egyháznak minden időkre leghirnevesebb lelkésze. Tudományos munkái, melyek történelmi, földrajzi, nyelvészeti és bölcseleti tartalma úgy belső értékükre, mint külső kiállításukra nézve nemcsak saját korában képezték bámulat tárgyát, hanem napjainkban is sok tekintetben mint forrásmüvek nélkülözhetetlenek a szaktudós előtt. Az egyházi szószéken erőteljes lelkes buzditóként véste egyéniségét az útókor emlékébe

2), bár sokan nem tartották jónak, hogy beszédeiben sok a latin klasszikusokból vett idézet, hogy a kötelességek ajánlásában akárhányszor szem elől tévesztette a keresztyén szelídséget, és a hívek dorgálásában nem riadt vissza bűneik olyatén felsorolásától, melyet ma kipredikálásnak szoktak nevezni, akkoriban pedig mint u. n. elenchus reális épenséggel nem tartatott a megvetett épületességi eszközök közé. Bél Mátyásnak mint lelkésznek mindjárt hivatalba lépésekor sok gondot okozott az a körülmény, hogy tőle a nagy historikustól és buzgó egyházi férfiútól kértek tanácsot azok, a kik az evangélikusok részéről meg voltak biz va a magyar protestánsok sérelmeinek összeírásával. Tudnunk kell ugyanis, hogy a szatmári béke óta oly megállapodás vagy jogállapot, mely a protestánsokat a törvények szerint megillette volna, létre jönni nem tudott. Maga a szatmári béke nem foglal magában elég garanciát a vallásügynek a protestánsok számára való kedvező meg*) Vocatoriae admodum reverendi domini Matthiae Bél september 4. die 1719. Doc. Arch. Eccl. Pos. Tom. VI. Pozsonyi ev. lyc. kézirattár, 28 kt. 427. o. 2) Tekusch, Vorrede zu Johann Jakob Werners Predigten, 1790.