Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XII. Egyházszervezet nélkül

láttára fosztották meg a fedezetre kirendelt hajdúk e szerencsétlen lelkészeket a náluk levő értékesebb holmijuktól. Még a következő napon is mentek el egyes csoportok Kapuvárra és Sárvárra. Tanúi voltak a pozsonyiak annak is, a mint az elitélt és várfogságra induló lelkészek egymást bátorították és a távozó kocsiról és dunai dereglyéről egy-egy zsoltár vagy egyházi ének elenyésző hangját hozta vissza a szellő, hirdetve a csüggedezőknek, hogy az igaz vallásos érzületen semmi erőszaknak sincs hatalma. Még igy is maradt vissza Pozsonyban néhány református lelkész, kiket a „Schwarze Stube", „Löwengrube" és sótoronyba zártak el

1), majd pedig Lipótvárra szállítottak. Az evangélikus lelkészek ezen sanyargattatása minden emberiesen érző szívben részvétét keltett: a tömeg is kiérezte, hogy itt nem gonosztevők megérdemlett büntetéséről van szó, hanem a hitérzület üldözéséről és csak annál inkább ragaszkodott a maga hitéhez. Ha pedig tehette, az üldözöttnek védelmére kelt, neki menedéket és táplálékot nyújtott. így tudjuk, hogy 1679 január 23-án a Négyvödörutcán lakó pékmester házánál napokig rejtőzködött egy protestáns tót lelkész, mig végre elfogták és börtönbe vetették. A leghathatósabb eszközt azonban arra, hogy a pozsonyi evangélikus polgárságban minden szervezkedés egyszersmindenkorra lehetetlenné legyen, abban látta Kolonich, hogy az evangélikus vallású polgárok aktiv és passzív választási jogát megsemmisíti. Könnyű volt ez 1672-ben, a midőn az evangélikus polgárok legnagyobb részben mint vádlottak Nagyszombatban voltak kénytelenek lenni. 1678ban is még annyira az önkényuralom irányította a városi közigazgatást, hogy a pozsonyi evangélikusok szóba sem merték hozni az április 24-én, Szt-György napján gyakorlandó választási jogukat. 1674-ben csakis a katholikus *) Liebergott's Tagebuch 73. o.