Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XII. Egyházszervezet nélkül

váddal terhelteket és hallották, miként beszélnek arról, hogy egynémelyiküket lefejezik, másokat Olaszországba küldenek a gályákra, végre megint másokat zárdákba fognak elhelyezni. Tudomásuk volt Roessler és Heissler pozsonyi evangelikus ügyvédeknek arról is, hogy a vizsgálati fogságban sínylődő evangelikus lelkipásztorok törvényes védelmére nem mer vállalkozni senki sem, mert élete és vagyona van kockán annak, a ki törvényes védőügyvédi szerepet mer vállalni. A kikkel tehát a saját nemesi patronasaik nem mertek törődni, a pozsonyi evangelikus közönség dicséretére legyen mondva, azok ügyét a tudós és bátor Roessler és Heissler ügyvédek magukévá merték tenni. Azt is elgondolhatjuk, minő hálás érzelmekkel voltak a pozsonyiak iránt a meggyötört lelkészek, mikor a mellettük elhaladó evangelikus polgárok szánakozó, könyes tekintetét észrevették

1). A feladat, melyre az akkor még fiatal jogtudós Roessler, Kácséri városi főjegyző veje, a Nagyszombatban elítélt pozsonyi polgárok egyike, az ezen polgárok védőiratának szerzője, vállalkozott, nehéz, kényes és veszedelmes volt. Nehéz, mert védői eljárásában korlátozva volt : nem engedtek neki betekintést a periratokba, nem volt szabad érintkeznie, a mily mértékben szükséges lett volna, védenceivel. Kényes volt a feladat, mert ő maga is el volt marasztalva hasonló vádban, melylyel most a lelkészeket illették és érzületi érdekeltségét a védelem tárgyilagosságának rovására tudták be ; végül veszedelmes azért volt az ifjú jogtudósra háramló feladat, mert egy kis szókimondás, egy-egy őszintébb szó igen könnyen a vádlottak padjára juttathatta volna. Dicséretére legyen azonban mondva Roesslernek, feladatát oly fényesen oldotta meg védőbeszédével, hogy nemcsak a vádlottak *) Die 27. septembris iterum nos sistimus, tempore sueto et indicii negotiis destinato, non sine incolarum et aliorum condolenter spectantium lacrimis et suspiriis. Burius. J. m, 12.