Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XII. Egyházszervezet nélkül

hogy miután mindegyik aláíró külön-külön állított ki egyegy reversalist, az abban foglalt kötelezettségek csak magának az illetőnek a személyére, nem pedig az evangélikusok összességére vonatkozhatnak. Hibás és jogtalan azon következtetés, mely szerint a reversalisták jogfeladása következtében a pozsonyi evangélikusok mondottak volna le szabad vallásgyakorlatukról és mindarról, a mi ezzel összefüggésben van. De másfelől a Nagyszombatban elfogottak közül senki sem irt alá olyan okiratot, melyben magát hitének megváltoztatására vagy az addig birtokolt evang. templomok és iskolákról való önkéntes lemondásra kötelezte volna. Kénytelenek voltak aláírni a reversalist, mert már kezdettől fogva előnyökkel kecsegtetvén az aláírókat, az aláírás megtagadása következtében hozzájárultak volna Titius Dávid esperes fogságának meghosszabbításához. Az aláírás megtagadása azonkívül makacsság színében tűnvén fel, ezen az alapon a jog látszatával hozhattak volna ítéletet. A nyomorult helyzet, melyben az elfogottak sinylődtek, különben sem volt alkalmas arra, hogy az evangélikusok közösségének valamit használhattak volna az aláírás megtagadásával. Ha pedig nemcsak maguk tagadták volna meg az aláírást, hanem másokat is erre erővel befolyásoltak volna, ezen körülmény egyes ingatag jellemű embereket — a mint már ez kezdetét is vette — áttérésre kényszerített volna. Végül nem utolsó oka volt, a miért magukat az aláírásra elszánták, hogy a börtönben szenvedett bánásmód, fenyegetés, gond, fájdalom, sőt kétségbeesés akaraterejüket lassankint felemésztette

1). A védőirat a mi szempontunkból nem azért fontos, hogy mi volt az egyéni indító ok a reversalis aláírására, hanem azért, mert látjuk, hogy az evangelikus közvélemény közvetlenül a nagyszombati Ítélet és a templomok elvétele után oly erőt Extract-Schreiben aus Pressburg vom 12. September 1672. Reimundus Rimando: I. m. 201. o. A Pozsonyi Evang. Egyház Története. Jg