Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XII. Egyházszervezet nélkül

tartásokban való részvétel céljából távozó polgárok ebben megakadályoztassanak, hogy végül az evangelikus hithez való ragaszkodás mentül több kellemetlenséggel és sanyar­gatással legyen egybekapcsolva. E végett a kamaraelnök parancsára a városi tanács Nüster György kórházi főorvost (Spitalmeister) megfosz­totta hivatalától és helyét a katholikus Reckenzahn Far­kassal töltötte be. 1673. augusztusában az összes evan­gelikus tanitók és tanitónők a városházára idéztettek, hol 40 frtnyi pénzbirsággal fenyegették mindazokat, akik továbbra is tanitani mernek. A környéken levő evan­gelikus templomokat erőszakkal elfoglalta és az evange­likus lelkészeket kényszeritette, hogy vagy ismerjék el, hogy eddig folytatott hivatalos működésükben hamis tanokat hirdettek és hiveiket elcsábitották, vagy hagy­ják el hivatalaikat és az országot. Ez történt Zurány­ban, Levélen, Somorján és Miklósfalván (Nikelsdorf), Gálos-on, Óvárott és még 11 községben. E templomelvé­teleknél és lelkészelüzéseknél Kollonich többnyire szemé­lyesen volt jelen. A mesterembereket tömegesen megidézték a város­házára és ott egyenként vették őket kihallgatás alá arra nézve, akarnak-e részt venni a kath. ünnepi körmene­tekben és a nagymiséken a céheket képviselni. A mester­emberek, amint a dolog természete hozza magával, anyagi érdekeiket látván veszélyben, mindjárt az első nyomásnak engedtek. Voltak azonban olyanok, a jobb­móduak és elszántabb természetűek, akik egyenesen kinyilatkoztatták, hogy sem körmenetben, sem misén részt venni nem akarnak; ezeket azután azzal fenye­gették, hogy a városi hatóság nem enged nekik segéd­munkásokat tartani. Mikor a fenyegetés magában véve semmit sem használt, nem csak ezen fenyegetést hajtották végre, hanem egyáltalában megtiltották mesterségük további folytatását. Igaz ugyan, hogy nagy kérelemre

Next

/
Thumbnails
Contents