Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XII. Egyházszervezet nélkül

ismét folytathatták mesterségüket az evangélikusok, hanem ezzel kezdetét vette azon eljárás, mely szerint egyes céheknek katholikus jelleget lehetett adni s idővel ezekbe evangelikus vallásút egyáltalában nem vettek fel. Sok kellemetlenséget lehetett okozni a katonasággal is. Részint a pozsonyi templomok elvételéhez szükséges katonai karhatalom, részint a felsőmagyarországi kuruc­mozgalmak szempontjából a katonaság úgyszólván állandó volt Pozsonyban. A Pio és Nigrelli-féle hadakat 1672 októberben Marchese de Gran emberei váltották fel. Az akkori kincstár a katonaságot nem fizette rendesen, hanem még a 30 éves háború korszakából fenmaradt a condot­tieri elv, mely szerint a katona úgy és ott gondoskodik ellátásáról, a hogy és a hol az épen lehetséges volt. A beszállásolt katonának kijárt az ágy, fa, só, világitás, bors, ecet, szerszám, azonkivül minden adóforint után köteles volt a polgár 10 dénárt katonai adó cimén fizetni. Liebergotthoz például egy káplárt, egy őrvezetőt és közönséges muskétást szállásoltak be; mindegyiknek fele­sége, a káplárnak pedig még három apró gyermeke is volt és 1672. májusától 1672. október 24-ig 13 frt. 87 V 2 dénárt tett ki a költség az ellátáson kivül. Tekintetbe véve most azt, hogy az akkori, hatóságilag megállapított napszám 20 dénár volt és igy az akkori 10 dénárnak vásárlási képessége egy mai koronának felel meg, egy akkori közepes módú mesterember katona-elszállásolási terhét — egyéb kellemetlenségekét tekintet nélkül hagyva — évi 280 koronára becsülhetjük; ez a teher pedig az 1681. országgyűlésig első sorban az evang. polgárokra nehezedett. Még 1672-ben történt, hogy Nigrelli ezredes kijelentette a pozsonyi városi képviselet tagjai előtt, hogy felsőbb parancsra Pozsonyból távozni fog, mely alkalom mal a város részéről megkülönböztetett figyelemre számit (értsd pénzbeli ajándékra). Mikor erre nézve a városi képviselők Kollonich kamaraelnökkel tárgyalásokat foly-

Next

/
Thumbnails
Contents