Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

I. Pozsony a XVI. században

munkát végező nép véres verejtékéről regélnek még a késő utókor emberének is. A vasmegyei Németujvár, Szalonok, Borostyánkő, a sopronmegyei Lánzsér, Kabold és Fraknó, a dunáninneni Pozsony vár, *) Detrekő, Vöröskő, Dévény voltak a magyar nyugati határvidék legnevezetesebb végerődítvényei. Ezekre néz fel a mai utas is, ha van történelmi érdeklődése, kegyelettel; ha nem akar elzárkózni a tájkép szépségei elől, bámulattal; ha magyar ember, hazafias önérzettel, sokszor azonban borongós keserűséggel is. Mennyire más érzések éltek három vagy négy századdal előbb az akkor élők szivében! Ha a vár gazdát cserélt, vagy ellenség dúlta, akár ha elemi csapás érte is, hogy rettegett a pór, miként reménykedett a kincs- és kalandszomjas zsoldos, mennyire aggságoskodott a szomszédos várúr és az egész vidék polgársága ! Sokszor azonban az öröm, vigasztalás, a megújulás és az ébredező reménység érzete támadt fel a vár láttára a szegény jobbágyban vagy sanyargatott polgárban : mikor az ellenség ereje megtörött a vár falain, midőn a várúr ereje megvédte a szomszéd zaklatásaitól, mikor igazságosan bíráskodott ügyében, mikor köznyomor idején megnyitotta magtárait. Ilyen vegyes érzelmek lephették meg az egykorú szemlélődőt a pozsonyi vár láttára is. Hozzájárult azonban a személyes jellegű váruraság által keltett benyomáshoz egy általánosabb jellegű is: az, hogy Pozsony vára, mint a hajdani várispánság középpontja és földrajzi fekvésénél fogva a nyugati Magyarország kulcsa, az egész országot védi, a királynak ad falai közt szállást, az egész nemzet akaratát kifejező országgyülése knek szolgál szinhelyéül. így azután nem csudálkozhaDr. Ortvay Tivadar, A pozsonyi vár. Nyugatmagyarországi Hiradó, XV. évf. 140. sz.