Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.
II. FEJEZET. Iskolaépületeink
40 wenigen Sprünge in dem Pfarrhause durch sachkundige Baumeister untersuchen lassen, laut deren Aussage durchaus keine Gefahr vorhanden, diese Sprünge aber mehr der Nähe des Brunnens zuzuschreiben seyen." A bajok azonban más oldalról jelentkeztek. Az 1842. szeptember 23-i jegyzőkönyvhöz van csatolva annak a kérvénynek a másolata, melyben azt kéri az egyház a városi tanácstól, hogy boltokat nyithasson épülete földszintjén, úgy, amint ezt megtette épületében a piarista rend és a görög-oláh egyház. Az árvíz folytán az ipar és kereskedés tönkrement; sok külvárosi lakos háza az árvíztől elpusztulván, maga is koldusbotra jutott. Sokan pedig elköltöztek a városból. A német egyház tagjai többnyire kereskedők lévén, képtelenek voltak adakozni; a megígért alapítványokat, járulékokat nem tudták befizetni. Ennek folytán az egyház deficitje napról-napra nőtt. A nagy árvíz habjai nem érték el az egyházi épületeket, de ul^na az adósság fenyegető hullámai készültek elborítani az egyházat. A boltnyitás tervének, amellyel már 1812-ben is foglalkoztak, egy nagy akadálya volt: Mária Dorothea. Az 1842. november 25-i jegyzőkönyv 2. pontja szerint így nyilatkozott a Palatina: „Die Errichtung von Gewölben im Pfarrhause halte ich für eine Art von Profanirung des Gotteshauses." Az egyház ilyen helyzetben kénytelen volt más segélyforrás után nézni, amelyet a patronátus kérdése körüli sok huzavona után meg is szerzett és ez volt a városi segély. A szabadságharc azonban úgy megingatta az egyház pénzügyeit, hogy kénytelen volt boltokat nyitni épületében. Évek multával a kereskedés lassan megszűnt a piacon, hanem aztán bevonult az épület boltjaiba. Az épületekből ellenben a tanárok, tanítók egymásután kiszorultak, olcsóbb hajlékot keresve maguknak, míg az épületbeli lakásokban mások telepedtek le, akik jobban meg tudták azokat fizetni. így például a 70-es években az épület Il-ik emeletén két tanítói lakást vett bérbe Pulszky Ferenc. 1 Különben a lakáskérdésekben a 30-as, 40-es években sok nézeteltérés, súrlódás merült fel. Különösen a leánytanítók hangoztatták azt az álláspontjukat, hogy pedagógiai szempontokból kívánatos, hogy ők bent lakjanak. Székács pedig 1846-ban levélben panaszkodott, hogy egyik szobája füthetetlen és a családjában előfordult betegség miatt kijelentette, hogy az épületből készül kiköltözni, csakhogy megfelelő lakást kapjon. Az egyház azonban ezt nem engedte meg, mivel elvi határozatul kimondotta, hogy a lelkésznek az egyházi épületben kell laknia. A dolgon úgy segítettek, hogy Wagner tanító lakásából vettek el egy szobát, amiért ő évi 30 ft. kárpótlást kapott. Az épületbe 1840-ben összesen 349 tanuló járt; az iskola tehát zajos lehetett a benne sürgölődő ifjúságtól s ha hozzá1 Pedig még 1866. április 24-én azt határozta a Presbyterial-Convent, hogy az iskolaépületben a lakások ne adassanak idegeneknek, hanem csak tanároknak és tanítóknak. Az árvízokozta pénzügyi bajok
