Gajdács Pál: Tót-Komlós története. Gyoma 1896.

VIII. FEJEZET. Közmivelődési tényezők

— 180 — iskolába tanítóul Nagylakról Dvoracsek Adolf hivatott meg, ki is állását 1857 Okt. 3-án foglalta el. Két évre ra az egyház ismét a központban levő már nagyon is düledező Hegedüs-féle iskolát épitette fel és pedig ugy, hogy az egyik vége iskolának s tanitói laknak, a másik vége pedig gyógyszertárnak s gyógyszerészi lakásnak lett berendezve, hogy igy az épület ezen része némi jövedelmi forrásul szolgáljon az egyháznak. — Ez iskola építésénél történt az, hogy a battonyai cs. kir. szolgabírói hivatal valami építészeti rendszabály 5-ik §-ára való hivatkozással az építést be akarta tiltani. Az egyház azonban, amint arról már e mű egyik feje­zetében megemlékeztünk,-hivatkozva az 1790—91-ik évi 26. t.-cz. 2. és 5-ik pontjaira, az építést tovább folytatta s azt 1861-ik évben szerencsésen be is fejezte. Ez iskola-építésnél az összes költségek 10,385 frt 70 krra rúgtak. Az egyháznak ezen öt iskolája még nem volt elég­séges az évről-évre egyre szaporodó tankötelesek be­fogadására. Ennélfogva az egyháznak megint nemsokára uj iskoláról kellett gondoskodnia, mit meg is tett, midőn 1870-ik évben az úgynevezett „Olajmalmi" iskolát felépítette, tanítóul Horváth Bélát hiván meg oda. — Ezáltal az egyház iskoláinak száma 6-ra szaporodott fel s az iskola-ügyet a fejlődés ezen stadiumában találta az 1877-ik évben megtartott canonica visitatio is, mely­nek jegyzőkönyvében a tanitói karra, a tananyagra, tankönyvekre, iskolába járó gyermekek számarányára s egyéb iskolai ügyre vonatkozólag a következőket találj uk felj egyezve: A tanítók kivétel nélkül mind képzett, részint theologiát, részint jogot, részint pedig tanitói képezdét

Next

/
Thumbnails
Contents