A magyarországi ág. hitv. evang. keresztény egyház névtára 1903. (Sopron, 1903)

a vezéremberek higgadt bölcsesége, mely a tévedőket jobb belátásra birta s helyreállott a külső tényezők nyomása alatt veszélyeztetett béke. Az 1867-iki kiegyezés után bekövetkezett alkotmányos korszakban az egyháznak az államhoz való viszonya is kedvezőbben alakúit. Elérkezett az ideje az egyház újjászervezkedését czélzó komoly munkának, melyet úgy a mult tapasztalatai, mint a jelennek fejlettebb viszonyai paran esolólag követeltek. Az 1791-iki kánonokban foglalt intézkedések ekkor nagyrészt már csak történeti jogot képviseltek a folyton fejlődő szokásjoggal szemben, — a szokásjog pedig a teljesen és gyorsan megváltozott viszonyok közt sokszor ingatagnak, ruganyosnak bizonyult, sőt egyes esetekre épen nem volt alkalmazható. A bajon segíthetett volna az egyház törvényhozó testületének összehívása. Sürgették is egyesek, de a többség arra való utalással, hogy az kellőleg előkészítve nincs s hogy a patentális mozgalom által felizgatott kedélyek teljes lecsillapodására időt kell engedni, ez indítvány ellen állást foglalt. Az egyházkerületek saját körükben igyekeztek a törvény hiányát oly módon pótolni, hogy külön szabályok keretében állapították meg úgy a magok, mint a kötelékükbe tartozó gyülekezetek és egyházmegyék szervezetét s «Rendszer», «Rendtartás» s. t. czím alá foglalva bocsátották közre, mint ideiglenesen (t. i. addig, míg rendes úton létre jövő egyházi törvény hatályon kívül nem helyezi) kötelező jogszabványokat. Ez nem maradhatott visszahatás nélkül az egyházegyetemre. A külön-külön, tehát nem egyöntetű alakban szervezkedett négy egyházkerülettel szemben állott a még mindig csak az ingatagszokásjogra támaszkodó egyetemes közgyűlés. Az állapot tarthatatlanná vált. Az egyetemes közgyűlésnek hatásköre nem lévén szabatosan megállapítva, az illetékesség kérdése nem ritkán heves vitára szolgáltatott okot. A szavazás testületenkint történvén, ha két egyházkerület a napirenden levő kérdés mellett, kettő ellene foglalt állást, — a legfontosabb ügy függőben maradt, vagy újra az egyházkerületekhez került és csak 1—2 évi tanácskozás után nyert megoldást. E nehézségek mindinkább előtérbe tolták a zsinat egy behívásának eszméjét. Az 1891—1894-iki zsinat által kodifikált alkotmányjog az egyházkormányzat fejlődése történetében fordulópontot jelez. Hűségesen megőrizve a demokratikus alapot, mely a községi és képviseleti elv szigorú s teljes érvényre emelésével az egyes egyházi testületek önkormányzati szabadságát biztosítja, szabatos határozottsággal megállapította a közrend érdekében az ellenőrző felügyelet gyakorlására hivatott felsőbb közegeknek munkakörét is. Túlesik e sorok keretén a jelenleg érvényben levő kánonoknak az egyházkormányzat összes ágaira kiterjedő, a jövőre is kiható nagy jelentőségükben való méltatása. Azoknak egyházegyetemünkre vonatkozó intézkedései közül is csak néhány mozzanat kiemelése vau itt helyén.