Tolnai Pál - Elefánty Sándor: Hogyan tanítsuk a bibliai történeteket az evang. népiskola III.-IV. osztályában (Nyíregyháza, 1932)
A. évi anyag - Ószövetségi történetek
5Í elhajtotta, A nép menekült a hegyi barlangokba. Lent a völgyben a berkek hűvösében, napkeltekor ott áldozik a zsidó nép a Baálnak. 3. Érdeklődés- és hangulatkeltés. Ennyire sülyedt a zsidó nép. Olyan volt, mint a megtévedt, rossz gyermek. Ännak a szive is megszólal (megjelenítés): Rossz vagyl... Hagyd el a rossz utat. R másik hang is beleszól... így Is jól van. Kinek a szava az egyik? — Istené. — Igen a lelkiismeretem szava. Nem hagy nyugodni, még éjjel se hagy aludni. Volt-e a zsidók közt olyan, aki hallgatott a lelkiismerete szavára? — Volt. — Mit mondhatott a társainak? — Hagyjátok abba a bálványimádást... Nem a Baál segitett ki minket Egyptomból, hanem Isten. — Bűnösök vagytok, — mondta a hang... Ezért ülnek rajtatok a mindioniták... Sokan voltak, akik igy gondolkoztak? — Kevesen. — Ha mind ilyen lett volna? — Legyőzik a midianitákat. 4. Célkitűzés. Végre akadt egy, aki megpróbálta legyőzni a midianitákat. Ki volt az? — Gedeon. — Vájjon hogyan tudott ő ennyi bálványimádó között élve győzni? — A maga ereje kicsi ahhoz. — Én is azt hiszem. — Lesz valaki, aki megszaporitja erejét... II. Tárgyalás. Elmondom a történetet: A zsidók új hazájukban eltanulták a bálványimádást a köztük és körülöttük lakó pogány népektől. A vizes erdők berkeiben, folyók forrásainál állt a Baál oltára. Ide gyfilt a hálátlan zsidó nép áldozáshoz, elfelejtette azt, aki kihozta őket Egyptomból. Üresen állt az egy igaz Isten oltára, nem áldozott rajta senki... Elfeledték s vele együtt az ő honszerzőiket: Mózest, Józsuét s a többi nagyot. — „Mivé lettél Izrael? — sirt a szívük s lelkűk a jobb érzésű embereknek, — midián rabja lettél, azoknak adózol, az aratja le termésedet, tarolja le mezőidet, Baálhoz imádkozol, akinek se ereje, se lelke nincsen! Isten, vedd le rólunk a csapást, derítsd fel napjainkat örömre!“ A nemzeti csapás támasztott erőslelkü embert, aki Isten szavára hallgatva, legyőzte a midianitákat. Gedeon volt ez a hős. Szegény családjának legkisebb tagja, de lélekben legerősebb. Isten szállt belé. „Eredj, — mondta, — rontsd le a Baál oltárát, ne félj, veled vagyok!“ Holdvilágos éjszaka terítette ezüstös palástját a völgyre, halomra. Bizton halad Gedeon az úton a Baál berkei felé, vele lO—12 férfi, szolgái utána szekerekkel. Valami erősiti, bár lelke meg-megrendül: „Itt, hol eddig a Baálnak áldoztak, mit csinálsz Gedeon?“ — De Gedeon nem tétovázik: Fejszét fog, a szent berek éger-, fűz-, tölgyfáit sorra döntögeti, emberei követik példáját. Villan a fejsze, gyöngül a fa törzse, meg-meginog a százados tölgy, ropogva dűlnek egymásra a hatalmas faóriások s vele a Baál tisztelete. Aztán ledönti a Baál oltárát, összetöri szobrait... Az emberek rémülten nézik, hogyan dűl le a vizes berkek minden fája... — Meghalt a Baáll" — suttogják ijedten. — Meg, 4*
