Tolnai Pál - Elefánty Sándor: Hogyan tanítsuk a bibliai történeteket az evang. népiskola III.-IV. osztályában (Nyíregyháza, 1932)

A. évi anyag - Ószövetségi történetek

igen! — mondja Gedeon, — megölte az egy igaz Isten! — Aztán szekereire rakatja a százados fákat s viszi a hegytetőre.

Ott kőből oltárt emel az egy igaz Istennek, a kivágott fákból tüzet rak, máglyát, kövér tulkait feláldozza Istennek. Mire feljött a nap, a hegytetőn lobog az Ur oltára, a Baál berkei kifosztva, lerombolva, némán, üresen állnak. (Rajzolva.) Az ébredő Izrael egy szájjal kiáltja: — „Ki tette ezt? Aki tette haljon meg!“ — „Én tettem!“ — mondja Gedeon, — szemében az Isten lelke, szavában az Isten hangja csendül: „Aki védi Baált s az ö berkeit, Isten ellen vét; halai a bére!“ — A nép megrendülve borul le az Ur oltára előtt. Egy se mert Gedeonhoz nyúlni. Futott aztán a hir szerte Izraelben: „Elpusztult a Baál oltára, állsz igaz Istené!“ — Isten lelke pedig vitte Gedeont tovább. Körülötte a tenger ellenség tábora állott. Cselekedni kellett. S az Ur lelke Gedeon által cselekedett is. 30.000 izraelita harcos jött össze, aki bizott erejében, fegyverében. Gedeon háromszázat válogatott ki a legbátrabbak közül.

Megvárta az éj sötétjét. Akkor munkához látott. Egy-egy kürtöt adott a vitézek jobbjába, baljukba égő fáklyát letakart cserépedénnyel. Ott a völgyben aludt mély álomban a midianiták serege a völgy téréin sátraiban, a diadal után mámorosán. Három oldalról álltak fel a midianiták sátora szélén. Gedeon jeladására megzendülíek a kürtök, éktelen zajjal összetörték a cserépedényeket, magasan lobogtak a fáklyák, kormos lángja, a lelkesedés pírja ült a háromszáz arcára. Remitó kísérteteknek látszottak, pedig a lelkesedés katonái voltak. S hanqzott az ijesztő kiáltás a csöndes éjben, az ébredező midianiták fölött; „Az Urnák és Gedeonnak fegyvere!“ — A midianiták első álmukból ébredezve, tájékozatlanul futkostak össze-vissza, a felriadt állatok, öszvérek, tevék ijedten feldöntögették a sátortábort s futott mindenki eszét vesztve, ki merre látott. Nem használt a vezér parancsa, a kürtök harci riadója. A vitéz győzőkből gyáva, ijedt tömeg lett. A sikertől feltüzelt háromszáz meg kürtőivé, kiáltva ment utánuk. A lelkesedés magához rántotta az eloszlott 30.000-et. Mire megvirradt, Izrael legyőzte a midianitákat, hazájukból kikergették őket. Zengett a diadal-ének, magasztalta egész Izrael Gedeont. Ó azonban szerényen csak annyit mondott: „Nem én győztem, hanem az egy igaz Isten. Ő a mi királyunk, én csak az ő legkisebb szolgája vagyok.“ -- Azzal hazament kicsi falujába, lerakta fegyvereit és folytatta félbehagyott napi dolgát csendes szérűjében...

A tárgyalás megindítása. Ez a Gedeon valóságos hős volt.

— Az. — Nemcsak az ellenséget győzte le... Hanem a zsidókat is.

— Miből gondolod? — Abból, hogy eltérítette őket a Boáitól. —

— Igazad van. — Nagy bátorság lehetett benne. Mikor tűnt ki?

— Mikor ledöntötte a Baál berkeit... — Meg mikor oltárt emelt az Urnák. — De legjobban? — Mikor azt mondta a zsidóknak, aki hozzá nyúl, halál fia. — S merték bántani? — Hozzá se értek,