Koren Pál: Jézus élete - Az iskola és a család számára (Békéscsaba, 1921)
Jézus szenvedése és halála
133 mások is részesíthették volna -- hanem azt, ami életkérdés volt reá nézve, hogy t. i. érzelmeit valakivel kicserélhesse; hogy legyen közelében olyan, aki a fájdalmát megértse, hitét megerősítse, leginkább Jánosban találhatta fel. Annak a tanítványnak pedig, akit szeretett, Máriára mutatva, azt mondta Jézus: Imhol a te anyád! légy neki azzá, amije én voltam. íme, annak ad az Isten legtöbb gondot, dolgot, akit szeret. — Vajha megjegyezné magának az Ur Jézusnak eme szavát minden gyermek, s agg szülőjét látva, igy gondolkoznék: Imhol az én atyám, anyám, akit az Ur adott nekem, hogy legyek testi, lelki ápolója; mert jaj nekem, ha ezen gyermeki kötelességemről megfeledkezem! így intézte el Jézus az ő földi ügyeit. Valóban rövid volt a végrendelete. Azonban hosszabbra nem volt szükség. Aki egy szavával megfékezte a vihart, s egy mozdulatával megmentette a hullámokban fuldokló Pétert, az ott a kereszten is egy-két szavával lecsillapította az övéinek lelkében dúló tengernyi fájdalmat, és kiragadta őket könnyeiknek árjából. S János ezen órától fogva házába fogadta Máriát. Oh boldog hajlék, melyben az árvaságra jutott özvegy menedéket talált ; oh áldott csendes ház, mely valószinüleg e naptól fogva a többi tanítványnak is gyülekezőhelyévé lett; óh drága kis templo- mocska, amelynek ugyan nem volt még tornya, harangja, sem semmiféle külső ismertetőjele, és mégis valódi szentegyház volt: benne imádkoztak, énekelgettek az apostolok; óh te Jézusnak a kereszten mondott harmadik szavával épitett gyönyörűséges iskola, amelyben Máriától Krisztusurunk gyermekkori történetét hallották, megtanulták az apostolok. A mi szeretetünkbe és gondozásunkba is ajánlott Jézus egy özvegy anyát, akinek a gonosz világtól nagyon sokat kell szenvednie : az anyaszentegyházat. Váljunk hűséges oltalmazóivá. 4. Délben érte el a pokolnak golgotái tobzódása a tetőpontját. Nem nézhette azt már tovább az ég, vége szakadt a türelmének: a nap elsötétült, éjszaka lett délben. Bánatában és az »istennépe« miatti szégyenletében takarta el az ég az arcát; gyászruhát öltött és gyászleplet borított a golgotái szörnyű rávatalra. Ha valaha, úgy e csodálatos sötétségben világosan láthatta az ember, ki az, aki a kereszten haldoklik. Úgy látszik, még a poklot is meghatotta, megdöbbentette ez a tünemény: a lármázóknak egy része elillant, a másik elnémult; három óráig tartó csend lett a Golgotán. Délután három órakor aztán azzal a kiáltással: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet ? Jézus megtörte a csendek Hogy az Isten az Istent, Jézus lelkét a lelke hagyta
