Koren Pál: Jézus élete - Az iskola és a család számára (Békéscsaba, 1921)
Jézus szenvedése és halála
134 legyen el, ilyet Krisztus sem mondott soha. Kivált első hallásra oly* érthetetlen e sóhaj, hogy az ember majdnem azt hiszi, hogy az az imént említett nagy sötétség, amely abban az időben Zsidóországot takarta, egy pillanatra Jézusnak lelkét is megszállotta. Csügged-e,, zugolódik-e ez esetben Krisztus ? A látszat azt mondaná, ha másrészt az a körülmény, hogy az Urat még itt is Istenének szólítja és őt imádja, hozzá fohászkodik, az ellenkezőt nem bizonyítaná. E két,, ezidőszerint összeegyeztethetlen körülménnyel szemben tehát nyugodjunk meg abban, hogy az öröklét majd ezt a rejtélyt is megfejik S mit válaszolt Jézusnak e kérdésére az^ ég ? Semmit. A pokol szólalt meg helyette. Ugyanis Krisztus Elinek, vagyis zsidónyelven szólította az Istent. E szavait a kereszt alatt tanyázó hóhérok egyike gúnyosan Illésre ferdítette. Illést hívja, u. m., segítségül. A másik, ennek hallatára, hogy siettesse Jézus halálát, hódító itallal kínálta meg őt. De a csüfolódó rárivalt a könyörületesre ^ Sohse enyhítsd a kínját, várjunk, lássuk, kiragadja-e őt Illés a halálból ? No e megszabadításra, nem kellett sokáig várniok: harmadnapra Illés ugyan nem, de Eli, vagyis az Isten, feltámasztotta Fiát a sírból. Krisztus a neki felkínált italt nem fogadta el. Hiszen egyéb sem kellett volna, mint az, hogy a sátán megélje azt az örömöt,, hogy a Megváltó eszméletlen állapotban múljék ki! Lett volna erre nagy röhögés a pokolban. 5. Egy idő múlva ismét megszólalt Jézus. Az, akitől a folyók a vizet, a mezők az esőt kapják, akinek a világ összes forrásai rendelkezésére állanak, aki annyiszor hívogatta magához a szomju- hozó lelkeket, azt mondta: Szomjuhozom! Az éjjeli rettenetes kinoztatás, a folytonos vérvesztés, a forró égaiji hőség okozta szomjúság kínjáról nekünk fogalmunk sincs. A kereszt alatt álló híveitől kérte-e a vizet? Nem; hiszen, nagyon jól tudta, hogy azoknak nem volt szabad rajta ^segíteniük. Hóhérainak könyörgöttü Hallatlan megalázkodás! — És a hóhéroknak egyike nyújtott is neki ecetet. S ő nem tett úgy, mint némelyikünk, aki ha máskép nem adhat már ellensége iránti gyűlöletének kifejezést, még az. általa neki készségesen felajánlott segélyt is visszautasitja. Jézus teljesen ment volt e gyarlóságtól, & az ecetet még a hóhértól is hálásan fogadta. Csak tőlünk venné zokon, ha az ő nevében hozzánk folyamodó ínségeseket ecetnél is csipősebb, epénél is keserűbb szavakkal fizetnők ki. De szomjuhozott Krisztus nemcsak ecetes vizet, hanem; egyebet is. Szomjuhozta azt, hogy mint ahogy a szép hűvös patakra a szarvas kívánkozik, úgy kívánkozzék lelkünk az istenországára -r szomjuhozta ezt a mi szomjúságunkat, illetőleg üdvösségünket. Bár ne szomjazná ezt hasztalan!
