Koren Pál: Dr. Luther Márton Kis kátéjának magyarázata - Az elemi iskolák felső- és a középiskolák alsó osztályai számára (Békéscsaba, 1899)
II. rész - A közönséges keresztyén vagy apostoli hitvallás - A hitvallás felosztása - A hitvallás kezdő szavai
szetben és meg ia. látja, megtalálja. Mert a mint az emberi arczen észlelheted a láthatatlan emberi lélek és ész nyoma, úgy a teremtett világon is észrevehető Istennek léte. S megtalálva az ember Istennek nyomait e világban, látja a láthatatlant. A létező világ arról tesz tanúságot, hogy volt egy Isten, a ki e világot teremtette. Némely pogány bölcsészek mást tanítottak, tudniillik azt, hogy a világ magától létesült, tehát hogy a világ önmagát teremtette. Mily oktalan gondolkozás ez. Hiszen ha valaki azt mondaná, hogy a mi iskolai kis földgömbünket senki sem készítette, hogy az magától lett, azt mon- danók, hogy az ily ember bolondot beszél. Mennyivel helytelenebb tehát azok nézete, a kik azt mondják, hogy az a nagy világ, melyet az iskolai földgömb csak ábrázol, magától lett! Okos ember nem mondhatja azt, hogy egy épület magától lett, mert a házak nem nőnek fű módjára a földből. Hogy épület keletkezzék, ahoz épitö mester kell. A nagy világ, mindnyájunknak ezen közös lakása, sem létesülhetett magától, teremtenie kellett azt valakinek. A világ léte Istent követel. És a mint a világ léte a teremtörő 1, úgy a világ kormányzata a gondviselő Istenről tesz tanúság o t. A világ léte . azt bizonyltja, hogy volt Isten, a világ kormányzása pedig arról tanúskodik, hogy van Isten. Isten naponként nyilvánuló intézkedései Isten folytonos létezéséről tanúskodnak. Ha a földön emberi lábnyomokat látok, még ha nem is látom magát az embert, helyesen következtetek arra, hogy ott ember járt. Ha kimegyek a mezőre és ott mai szántást találok, teljes joggal mondhatom, hogy ott aznap föld- mivelö ember volt, mert a szántáfe az ö munkája, azt