Scheller Arnold: Hasonlatok a kátéhoz - Segédkönyv a népiskolák, konfirmandusok és ismétlő iskolások vallásoktatásához (Orosháza, 1904)
Második rész - A közönséges ker. vagy apostoli hitvallás - III-ik hitágazat: A megszentelésről
61 A ki rengeteg erdőségben eltévedt s harangszót hall, remélheti, hogy ismét kikerül abból, a ki a bűnnek ösvényére jutott s Istennek intő szavát meghallja, az még nem veszett el. De jaj, ha az utolsó halk hang is elhangozott ! „Ajándékaival megvilágositott". Ha a Szentlélek megvilágosit bennünket, ezzel azt akarja elérni, hogy ne tévelvegjünk többé a sötétben. Elakarja a lélek sötétségét űzni, hogy meglássuk, mily veszélyben forgunk. Bizonyára azt hisszük, hogy ez, kedves reánk nézve, ám az nem úgy van. Ha u. i. hosszú időn át sötétben vagyunk s hirtelen világosság támad, a fény elvakit, s megfájul a szemünk. Fájdalmas az is, ha a lélek sötétsége egyszerre megvilágosittatik. (Péter, Judás, Mária- Magdaléna). Bizonyára sokszor tapasztaltuk ezt önmagunk is. Isten mintegy világosságot gyújt, felébred a lelkiismeret s a fény mind erősebben világit, s minél erősebb, annál fájdalmasabban esik az nekünk. Mi bűn- bánatnak nevezzük ezt. A bünbánat nem kellemes dolog, ám de üdvös cselekedet s éppenséggel ne akarjunk kitérni az ezt elősegítő gondolatok elől. — Egy ideig hasznos talán, ha szemeinket elzárjuk a világosság elől, de utóvégre is csak ki kell nyitnunk szemünket s akkor annál jobban vakit a fény. Hiába, hozzá kell szoktatnunk szemünket a világossághoz. Legbölcsebben cselekszünk tehát, ha az isteni igének világosságát lelkűnkbe beragyogni engedjük. Hiába akarjuk ezt kikerülni, csak behatol ez oda s annál fájdalmasabban esne, minél tovább vonakodnánk tőle. Különben egyáltalában nem okos dolog a megvilá- gositást elkerülni akarni. Mit mondanánk arról a gazda- asszonyról, ki ablakainak függönyeit lebocsájtaná, hogy a
