Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1892-05-01 / 10. szám
203 tenország, az istentelennel az isten-emberi. Az ember fiában az emberi az istenivel rokonságban áll. 0 a messiás s mint ilyen valódi ember, ki azonban az égben lakozott, Isten közelében, mielőtt a földre lejött, hogy országát birtokába vegye; eredete tehát földöntúli s ő mennyei lény, praeexistens. Valamint az ószövetségi iratokban, úgy az újszövetségiekben is gyakran találkozunk az „ember tia“, kifejezéssel. Az evatigeliotnok megegyező bizonysága szerint Jézus legörömestebb nevezte magát „az ember fiának.“ Több mint Ötvenezer, a parallel helyekkel együtt mintegy 86-szor fordul elő e kifejezés az újszövetségben, és pedig a sy- noptikusokon kívül Jánosnál ll-szer, a Jelenések könyvében 2-szer (1. 13; 14. 14:) s az Ap. Csel.-egyszer (7. 56.) Egy hely, u. i. Ján. 12. 34. kivitelével mindenütt Jézus szájában fordul elő e szó, sem a tanítványok, sem a nép nem nevezi Jézust igy. Mig u. i. Jézus a synoptikusoknál csak igen ritkán használja a másik két messiási czimet: az „Isten — és Dávid fia“ — kifejezést, addig különös előszeretettel ragaszkodik az „ember fia“ kifejezéshez, s nem késik e szóval magát minden fontosabb pillanatban — úgy a hozzá ragaszkodó nép, mint az ellenséges farizeusok előtt megjelelni. Ennélfogva igen természetes következtetés az, hogy Jézus e szóval az ő személyes öntudatát, az Istenhez és emberekhez való sajátságos állását, fellépésének s hivatásának jellemző voltát akarta feltüntetni. A fentebb mondottakkal egyetért minden újszövetségi magyarázó. Hogy azonban mikép kell e kifejezést értelmezni s felfogni, ezen kérdés felett nagyon eltérnek a nézetek egymástól. így mig az ókorban a flog jov itv&QOHiov genetikusán magyaráztatott (Nasianzi Gergely Adámtól; Euthymius Máriától) addig újabb időben a nyelvtani magyarázatot karoltál fel, melyszerint a flog int uvÜqwhov kifejezés értelme maga magából fejtendő ki. Ezen irány főképviselői Herder, Böhme, Reuss, Olshausen, Weisse, Luthardt stb., kik a kifejezést emphatikus magas értelemben veszik, melyszerint flog tor ávdQiunov ideális tartalma szerint értelmezendő s így az igazi embert, az Istennek tetsző emberiségnek ősképét, az eszményi embert jelenti. Grotius, Wilke, Baur*) stb. szerint ellenben a flog tor ávdqu'mov kifejezést *)Neutestamentliche Theologie. S. 81. „Im Gegensatz gegen einen mit irdischer Macht und Herrlichkeit zur Aufrichtung eines Reiches irdischen Glaubens und weltlicher Herrschaft erscheinenden Messias wollte er nur Mensch sein in dem einfachen, anspruchslosen, schlechthin zum Regriff eines menschlichen Subjektes gehörenden Sinn; Mensch im echtesten und weitesten Sinn als ein solcher, der nichts von sich fern halt und sich fremd erachtet, was in einem menschlichen Dasein zum Loos eines Menschenlebens gehört, sei es auch das Geringste und Niedrigste.“ 17+