Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1891-10-01 / 3. szám
86 kezd érvek hozhatók fel : 1) a „mennyek Intene“ kifejezés a későbbi zsidóságban általános használatban van, a mint azt l)án. 2, 18; Ezra 5, 11, 12. bizonyítják. Sőt (samajim) egyenesen isten helyett is használtaik mint Dán. 4, 23. v. ö. Le. 16, 18; 20, 4. 2) Minél inkább érvényre emelkfdett a Dániai-féle felfogás úgy a népnél mint magában Jézusban, annál inkább lett az uralkodó kifejezés a ftaotlsia lÖiV o v'q rtv (ö v. Ha Jézust mármost korszaka gyermeked! tekintjük, — és csak mint olyan felelhetett meg és felelt meg hivatásának —, akkor feltehetjük, hogy a mennyek országáról való képzete nagyjában ugyanaz volt, mint a zsidó népé, azon vallási nemzeti jelleggel bíró ország, mely mindenek előtt Jzrael népében valósítandó meg. A vallás-erkölcsi megújulást ő épen úgy óhajtotta mint vele Izrael valódi választottjai. m— De óriási mégis az eltérés is. A zsidó nép legjobbjai sem tudták ezen vallás-erkölcsi megújulást elgondolni politikai átalakulás nélkül (mint ezt Le. 1, 68-79-nál olvashatjuk), Jézus ellenben a külső szabadságot és jólétet a belső újjászületés következménye gyanánt vette, úgyhogy az utóbbi mint elegendhetetlen feltétel szerepel, melyből a politikai szabadság majd önként fejlődik; a zsidó nép vágyva vágyta az Isten országát, Jézus pedig ezn országra érdemeséé és méltóvá kívánta tenni a népet. — Még sokkal szembetűnőbb a Jézus-féle felfogás eltérése a zsidó orthodixmus képviselőiétől, kik meggyőződése szerint legtávolabb állnak ezen országtól. Es épen ezek hitték az Isten országát külső törvényszerűségükkel, önelégültségükkel és jámbor képmutatásukkal felépíteni és a népnél csakugyan a valódi kegyesség hírében állottak is. Itt világlik ki legjobban a mély, kiegyeztethetlen külömbség, mely Jézus „Istenországa“ fogalma és az utóbbiak Istenországa fogalma között létezett. A törvényszerűség eszméje az Isten országának tisztán erkölcsi eszméjét a keresztre feszitette. -------Jé zus a mennyek országáról szóló tanát leginkább a hasonlat mezébe öltözteti. Ezen hasonlatokkal többnyire a nép képzetköréhez alkalmazkodott és ezen alkalomszerűség természetesen kizárja az előadott tan rendszerességét. Hasonlataihoz az anyagot a különféle foglalkozásból és hivatási körből merítette, a földmi velő (Mc 4, 3—9, 26—29; Mt 13, 24—30), a halász (Mc 1, 17; Mt 47 50), a szőllő míves (Mt 20, 1—16; Le 13, 6—9), a pásztor (Le 15, 4—6), de a pénzüzér, a kereskedő életéből is (Le 19, 11—27; Mt 13, 46. 46). Nem kerülte ki figyelmét a gazdagok és hatalmasok társas élete sem (Le 14, 16—24; v. ö. Mt 22, 1 s kv); egy-egy családi ünnepélyt, valamiké természeti eseményeket stb. vont be hasonlatainak gazdag 8*
