Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1892-07-01 / 11-12. szám
227 nyugtató tudatban élünk, hogy eleitől fogva a legjobb szándék vezérelt munkánkban, mely is, mint ilyen, ha nem is mutathatta fel talán mindig az óhajtott eredményt, önnönmagában bírja jutalmát, midőn énünk benső gyarapodásával járt kapcsolatban. Azon ténynek tudata, hogy lapunk ez évi útját akadálytalanul megfuthatta, hogy féltett kincsünk birtokunkban mindvégig megmaradt, a jövő fennállás is fellendülés reményét annál biztatóbban költözteti be szivünkbe, mert elődeink szellemében haladva megtartani kivántuk azon tért, melyen a őzéiért való küzdés a maga diadalát új erőkkel tovább munkálhatja és kivívhatja. Adja Isten, hogy minél elébb ki is vívja! S midőn most kedves lapunktól, a „Gondolatitól megválunk, lehetetlen forró köszönetét ne mondanunk mindazoknak, kik közös kincsünk iránt érdeklődtek, kik anyagi áldozatokkal gondoskodtak lapunk fennállásáról s kik szellemi munkájokkal járultak hozzá annak eszményi törekvéseihez. Hála Önöknek, M. T. Olvasóink, becses támogatásukért! Elismerés Nektek, Munkatársak, lapunk érdekében végzett munkátokért! Búcsúszavunkat óhajjal zárjuk. Tartsanak meg, kegyes Olvasóink, szives emlékezetökben! Tartsa meg Isten szerény bár, de nekünk drága lapunkat, mint a magyarhoni ev. theol. ifjúság szellemi egységesítőjét s nemes törekvéseinek hirnökét! Éljen, növekedjék s virágozzék ! A „Gondolat^ tiszti kara nevében: A felelős szerkesztő. Pozsony, 1892. julius havában. iy*
