Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1890-09-01 / 1-2. szám
20 tökéletességét. Rövid de velős szavakban ráutal Krisztusnak tiszta, szellemi voltára, mely minden földi salaktól ment s ki nemcsak az embereknek, hanem még az angyaloknak is fölötte áll (I, 4, 6, 7) s ki épen ez isteni mivoltánál fogva, mint főpap is nem áldozik önmagáért s ismételten, mint az emberi papok, hanem egyszer s mindenkorra meghozta áldozatát az ő engesztelő s bűntörlő halálával s tisztét betöltvén az Atyának jobbjára magasztaltatott fel (li: 9). Azért a valódi főpap, ki isteni természete daczára az emberekkel együttérez, csakhogy az ő együttérzése nem a bőnösnek a vele egyenlővel, hanem a testvérnek testvéreivel való együttérzése (II: 17). Nagy örömmel s teljes büszkeséggel hangoztatja azért szerzőnk a törvény hiveinek: „ilyen főpap illet vala minket“ (YII: 26—VIII : 1). II. Tárgyi oldal : szentély. VIII: 2 — IX: 8. Krisztusnak, mint Istenfiúnak és mint tökéletesebb rendű s magasabb rendelés által adott főpapnak a léviták felett való személyes fölénye minden kétséget kizárólag s teljes fenségében fel van tűntetve s bebizonyitva. De a szerző ezzel még nem elégszik meg, rendre bon- czolgatja a főpapság fogalma alatt összefoglalható képzeteket, hogy oly rajzot nyújthasson a zsidóskodóknak, melyben hibát vagy hiányt föl ne fedezhessenek. A személyi oldallal elkészült, a kép teljes, a győzelem kétségtelen s most az előbbi okolások folyamán föllelkesülve s itt hagyva az érzéki földi képzeteket, olvasóit a képzelet szárnyán a mennyek titkainak szemléletére vezeti s szembeállítja azokat e gyarló földi intézményekkel. A főpapi szolgálatnak tárgya a szövetség, mely a szentély, illetőleg a sátor képében testesül meg. Szerzőnk tehát ezen szentséget veszi közelebbről szemügyre s a mennyei szövetségsátort szembeállítja a földi szövetségsátorral. Teszi pedig ezt három mozzanatban, midőn szól : 1. magáról a sátorról, 2. a vele járó szövetségről, s 3. a sátor berendezéséről. 1. A sátor. VIII; 2-5. Föllendült szónoki hévvel mondta szerzőnk, hogy nekünk oly főpapunk van, ki ama mennyei dicsőséges széknek jobbjára ült (VIII: 1) s most folytatja a képet „a szent helynek szolgája és ama valóságos sátornak, melyet az Űr szegezett fel, nem ember.“ Jehova az égben lakozik, de hogy választott népével mintegy érzékileg is szemléltesse, hogy ő mindig köztük van és velők közvetlenül érintkezik, Mózesnek megmutatta az ő mennyei lakóhelyét (Ex. XXV: 9, 40), hogy arról vegyen mintát a földön számára építendő sátor alakjára s berendezésére nézve. Szerzőnk ezen tényre épiti okoskodását. A főpap egyik