Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1890-09-01 / 1-2. szám

lény csak mintegy látszólagos testtel bir — mi nagyon belevág a doketismos christologiai felfogásába —, addig ott, mint Juda nemzetségének sarja, valóságos halandó testtel született mintha isteni természete nem is volna. Ezen ellenmondást a X : 5 egyenlíti ki, mely szerint Krisztusnak azért volt halandó testre szüksége, hogy mint főpap a szokásos értéktelen áldozatok helyett valóban értékeset és igy hatásosat hozzon.

b) Már előbb mondotta szerzőnk (V : 1,4), hogy egyetlen főpap sem foglalhatja el tisztét, ha csak Istentől arra meg nem hivatott. A most működő papságot az Ur Áronban hívta el szolgálatra. Ez azonban csak egyszerű elhivatás volt, melynél a Krisztusé végtelenül magasabb. A Lévi fiait a törvény teszi főpapokká, Krisztust ellenben az Úr eskiivéssel (V : 5) hivta szolgálatra s mert Isten esküje oly szent, melyben kétkedni pillanatra sem szabad s mely örök és változ- hatlan : a Krisztusban az emberiséggel kötött szövetség is erőben és üdvben a réginek végtelenül fölötte áll. (VII : 20—22.) Krisztus ezen esküvésen alapuló új szövetség létesítése végett lett emberré (II : 7), annak megerősítése végett szenvedett és halt meg (11 : 9, 10, 14—18) s azt megdicsőitendő támadott fel (II: 8, 9).

c) S mivel a mi főpapunk eskü által rendelt és megerősített s megalázott, de végre mégis fel magasztalt közbenjáró, ebben neki, szemben a levitikus papsággal ismét egy újabb főlénye rejlik. Mig ugyanis azok, mint gyarló emberek halandók s igy hivatalaikban folyton változnak, addig ezekkel szemben a Krisztus főpapságának tökéletessége épen abban áll, hogy ő mint örökkévaló soha nem is változik, őt nem váltja fel senki. És ebben ismét nagy előnye van az ő szövetségének, mert annak tagjai a Krisztus által az Istennel folyton és raegszakithatatlanul összeköttetésben vannak s igy a kik a Krisztus közvetítésével járulnak az Atyához, azok kérését mindenkor meghallgatja s Fia által megtarthatja őket az örök életre s az Örökké élő Fiú mindenkor kész és hathatós közbenjáró Isten és emberek között (II: 17, 18; VII: 23, 25). Már úgy kezdette szerzőnk a levelet, hogy e vonás teljesen kidomborodik. Azelőtt halandó próféták ajkaival szólt az Ur az ő népéhez s mint a tapasztalás mutatja sokszor és sokképen kellett azt tennie s épen azért nem is lehetett az absolut tekintélyű s változásában van múlandósága is; most azonban az ő el8zszülött Fia az eddigi sokféleséget és változást megszüntette s mint örökkévaló főpap örökkévaló szövetségnek lett közvetítője.

d) Bár az eddigiekből önként következik, szerzőnk mégis összefoglalja a mi főpapunk előnyét feltüntető tulajdonságait s nevezetesen épen fiuságából kifolyó büntelenségét, ártatlanságát szóval teljes isteni